Az SDSS J1226+2149 galaxiscsoport tömege akkora, olyan mennyiségű csillag, bolygó és egyéb objektum van benne, hogy ugyanúgy hat a térre, mint egy matracra rakott tekegolyó. Az eltorzult kozmikus tér eltorzítja és felnagyítja a távolban lévő objektumokat. "Ez a csillagászok által gravitációs lencsének nevezett hatás akkor jelentkezik, amikor egy hatalmas égi objektum, például egy galaxishalmaz a téridő olyan mértékű görbülését okozza, hogy a fény láthatóan meghajlik körülötte, mint egy gigantikus lencse hatására" - írja az Európai Űrügynökség.



Ez a természetes lencse a Webb-teleszkóp erejével kombinálva lehetővé teszi a csillagászok számára, hogy bepillantsanak a valaha kialakult legkorábbi galaxisok némelyikébe, amelyek több mint 13 milliárd évvel ezelőtt születtek, amikor a világegyetem még fiatal volt. Az alábbi fotó jobb alsó területén lévő piros, hosszúkás alakzatok mutatják a téridő torzulását. Az űrügynökség magyarázata szerint egy vörös, hosszú, fényes és csavart ív látszik a mag közelében. A csillagkép mintegy 6,3 milliárd fényévre van a Földtől a Coma Berenices csillagképben.




A Webb-űrteleszkóp még egy éve sem működik, és várhatóan még szép jövő előtt áll. A fotó célja a távoli galaxisok csillagkeletkezésének vizsgálatára irányuló program népszerűsítése. Ebben amellett, hogy feltárják, milyen gyorsan alakulnak ki a csillagok, és jellemzik az új csillagok keletkezésének környezetét, a Webb képességeit is demonstrálják. A NASA, az ESA és a Kanadai Űrügynökség tudományos együttműködésében jött létre, célja, hogy a kozmosz legmélyebb rétegeibe lásson be, és eddig soha nem látott betekintést nyújtson a korai világegyetemről.

forrás:/sg.hu/

270 milliárd tonna víz lehet a Hold felszínén mikroszkopikus üveggyöngyökbe zárva – állapították meg kínai tudósok a Chang'o-5 szonda által visszahozott kőzetminták vizsgálata alapján. Az egyes üveggyöngyök mérete száz mikrométer körüli, egyenként 2000 mikrogramm vizet tárolhatnak. Az eredményt a Nature Geoscience közölte.

Az amerikai Apollo-küldetések már a 70-es évekig kimutatták hidrogén jelenlétét a holdi talajban, az 1990-es években pedig az égitest sarkain elhelyezkedő, örökké árnyékos kráterekben fedeztek fel nagyobb mennyiségű vizet. A NASA Boeing repülőgépre épített SOFIA infravörös obszervatóriuma azonban 2020-ban megállapította, hogy a Hold sarkain krátereken kívül is található víz. Összességében tehát lehetett tudni, hogy van víz a Holdon, csak azt nem, hogy mennyi, és hogyan került oda.

A kínai szakemberek a 2020 decemberében visszahozott mintákat vizsgálva felrajzolták a Hold vízkörforgásának egyik lehetséges forgatókönyvét. Ennek lényege, hogy a napszélben található hidrogénatomok az égitest felszínének kőzeteivel találkozva azok oxigéntartalmú vegyületeivel vizet alkotnak. A holdi éjszakák során így felszaporodik a víz, ami azután a napsütés hatására elpárolog. Kérdés volt, hogy miért marad meg mégis.



A jelenség kulcsát az üveggyöngyök jelentik. Ezek az aszteroidabecsapódások robbanásai által megolvasztott kőzetcseppekből jönnek létre, kihűlve visszahullanak a felszínre. Az évmilliárdok során ezek olyan nagy mennyiségben keletkeztek a Holdon, hogy a felszín alatt 12 méter mélységig tárolják a vizet.

Az elemzés megállapításai szerint a víz pár év alatt felgyűlik a gyöngyökben, amelyek így folyamatosan megújuló, természetes víztároló réteget jelentenek.

A felfedezés nagyon hasznos lehet egy Holdra telepítendő emberi bázis szempontjából: a víz pedig italként is kiváló, oxigéntartalma lélegezhető, a hidrogén pedig jó üzemanyag rakétába vagy fúziós reaktorba. Ha helyben ki tudják vonni a vizet, az jelentős terhet szabadít fel a küldetésben más hasznos dolgok számára. De ez még nem minden: a tudósok szerint a jelenség ugyanígy működhet más légkör nélküli égitesteken is, vagyis gyakorlatilag univerzális vízforrást fedeztek fel.

forrás:/Nature Geoscience/Index/

szerző: Bobák Zsófia

A Relativity Space kifejezett célja, hogy megreformálja az űripart egy olyan technológiával, amely a Földön és az űrben is egyre több területen teszi könnyebbé a gyártási munkákat és rövidíti le jelentősen az előállítási folyamatot többek között a házak vagy akár autók esetében. A 3D nyomtatás az űrben kétféle módon is segítheti a missziók költségeinek csökkentését és teheti gyorsabbá a szükséges alkatrészek elkészítésének lépéseit: egyfelől a helyszínen, tehát a Földön kívül történő előállítással le lehet küzdeni a rakéták viszonylag szűk határokon belül mozgó kereteinek problémáját a rakományok méreteivel kapcsolatban, másfelől még itt, a Földön történő gyártási munkák is leegyszerűsödhetnek, így akár több vállalat és startup számára megnyílhat az út a rakéták és más hozzávalók gyártása előtt.

A Relativity Space a Terran 1 rakétájával ez utóbbi lehetőség feltérképezését igyekszik elősegíteni és úttörővé válni a 3D nyomtatású rakétaipar egyelőre még csak gyerekcipőben járó területén. A Terran 1 létrehozása során a cég a 3D nyomtatás mellett a mesterséges intelligencia és a robotizáció legújabb vívmányait is segítségül hívja, hogy csökkentse az űreszközök komplexitását és lerövidítse a munkafolyamatokat. A Space leírása szerint a kétfokozatú rakéta a más vállalatok által készített rakétákkal összehasonlítva mindössze 1%-nyi alkatrészt tartalmaz és 60 nap alatt szerelik össze őket. A következő generációs változat, a Terran R szintén rendkívül gyorsan készül és a tervek szerint már 2024-ben indulhat az űrbe, bár a Relativity Space legutóbbi missziójának alakulása miatt lehetséges, hogy nem sikerül majd a határidőket tartani.




A Terran 1 indítása ugyanis nem az elvárások szerint alakult: bár a rakéta elindult az űrbe, de nem sikerült Föld körüli pályára állítani a második fokozat hibája miatt. Az amerikai Űrhaderő Cape Canaveral-i állomásáról helyi idő szerdán szerint este 8 óra 25 perckor szállt fel a rakéta a Good Luck, Have Fun (Sok Sikert, Jó Szórakozást) küldetés keretében és az eredeti tervek szerint Föld körüli pályán tesztelték volna, de az indítás utáni néhány perc reménykeltő eseményei után végül egy nem várt hiba miatt félbeszakadt a próba. A cég egyelőre még elemzi az adatokat, hogy felderítse a probléma forrását, de a missziót alapvetően sikerként vagy legalábbis félsikerként könyvelték el, mivel a Terran 1 elérte a Max-Q pontot, de ennél nem jutott sokkal tovább. A Max-Q azt a határt jelöli a felszállás során, ahol a rakétát a legnagyobb mechanikus terhelés éri, ezért ennek a pontnak a meghaladása és “túlélése” fontos eredményt jelent.

A mostani misszió nehézségei már korábban jelentkeztek, mivel az indítást eddig két alkalommal is el kellett halasztani különféle problémák miatt: részben az üzemanyaggal kapcsolatos gondok, részben az időjárás okoztak fennakadást. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor kerülhet sor a következő tesztre, vagy a Terran R indítására, de a Relativity Space elmondása szerint a misszió bizonyította, hogy a 3D nyomtatású rakéta használata életképes opció és valóban megformálhatja az űripart, még ha egylőre erre várni is kell egy kicsit.

forrás:/rakéta/

A múlt héten számoltunk be róla, hogy Nicolae Ciucă bemutatta a sajtó és a kormánytagok előtt Iont, a teljesen romániai fejlesztésű mesterséges intelligenciát. A kormányfő szerint a mesterséges intelligencia tiszteletbeli tanácsadója lesz. A Főtér számolt be róla, alig két napja tevékenykedett a mesterséges intelligencia, de máris lopott.




A Fehér megyei Maroscsüged (Ciugud) polgármesteri hivatala a Facebookon közzétett nyílt levélben fordult ION-hoz, felhívták a mesterséges intelligencia figyelmét, hogy a bemutatkozó klipben engedély nélkül használt fel egy helyi iskola videójából származó képet.

Az Ion mögött álló román fejlesztők bocsánatot kértek, azzal védekeztek, hogy a képet a román köztévé (TVR) egyik riportjából vették át, amihez a csatorna hozzájárult. Ion feladata a miniszterelnök szerint, hogy a közösségi médiából összeszedje, és a kormány felé közvetítse a romániai polgárok igényeit.

forrás:/mandiner/

A James Webb-űrteleszkóp a fellövése óta eltelt rövid időszakban is több meglepő adatot szolgáltatott, tavaly novemberben például arról írtunk, hogy ősi galaxisokat fotózott az értékes eszköz. Most újabb példányokra bukkantak, ezek viszont jellemzőikkel szembe mennek mindazzal, amit eddig gondoltunk az Univerzum keletkezéséről.




A napokban közzétett hivatalos bejelentésben arról számolnak be a szakemberek, hogy a Hubble segítségével korábban már szemügyre vett, első pillantásra meglehetősen unalmas régiót (Big Dipper) vizsgálták most újra meg, további ősi galaxisok után kutatva. Érdemes ezzel kapcsolatban rögtön megjegyezni, hogy a tavaly közzétett tanulmányban egészen régi, az Univerzum keletkezése után alig 350-400 millió évvel létrejött példányokat azonosítottak be, ezt a rekordot pedig most nem sikerült meghaladni, a friss eredmények ugyanis picit fiatalabb, 200-300 millió évvel később létrejött változatokat mutatnak meg nekünk. Tekintettel azonban arra, hogy ezek fényessége és mérete nagyon meglepő, a számok jóval fontosabbnak bizonyulnak.

A távoli, tőlünk 13 milliárd fényévre lévő régióban megtalálható vörös pontok (foltok) ezúttal olyan galaxisok lenyomatát adják, amelyek a vártnál jóval több csillagot tartalmaznak és sokkal nagyobbak annál, mint ami a jelenleg rendelkezésre álló elméletünk alapján lehetségesnek tűnik. Tudásunk szerint keletkezésük idején nem volt elegendő anyag ilyen példányok kialakulásához, nagyon úgy tűnik azonban, hogy ez valahogy mégis lehetséges volt, és amíg a Tejútrendszer évente 1-2 új csillagnak ad helyet, addig ezek a példányok akár százszor gyorsabb ütemben gyarapodnak, elérve a több tízmilliárd, esetleg több százmilliárd darabot.

A kutatók még szeretnék visszaigazolni, hogy valóban ilyen galaxisokról van szó, az egyéb lehetőségek (így például a halovány kvazárok) azonban szintén érdekes opciónak tűnnek, így mindenképpen izgalmas következtetéseket vonhatunk majd le a további megfigyelésekből.

forrás:/sg.hu/

szerző: Felkai Ádám

A NASA mérnökei jelentős áttörést értek el a rakétahajtómű-technológiában, és ez akár megváltoztathatja a mélyűr felfedezését is – írja az űrügynökség közleménye. A NASA Huntsville-i Marshall Űrrepülési Központjának csapata az indianai West Lafayette államban található IN Space LLC-vel együttműködve fejlesztette ki és tesztelte a forgó detonációs rakétamotort (rotating detonation rocket engine/RDRE), amely tehát egy napon átalakíthatja a teljes űrutazást.




Japán sikeresen tesztelte a lehetetlennek vélt, forgó detonációs motort az űrben
A japán űrügynökség (JAXA) bejelentése szerint a történelemben először sikeresen teszteltek egy olyan forgó detonációs motort az űrben, amit még nem olyan rég is lehetetlennek tartottak a rakétatudósok.
Ilyen motort egyébként Japán 2021-ben az űrben is tesztelt, és mint a fenti cikkben írtuk: a forgó detonációs motor (rotating detonation engine/RDE), mint elképzelés a Michigani Egyetemen merült fel először az ötvenes években, és arra az alapelgondolásra épül, hogy a hagyományos belsőégésű motorokhoz képest nem elégetik az üzemanyagot, hanem felrobbantják méghozzá egy kör alakú kamrában, ahol a robbanás lökéshulláma végigszáguld, így biztosítva a hajtóerőt, miközben újabb robbanást indít be – vagyis a folyamat önfenntartó, amíg az üzemanyag el nem fogy. Az elképzelés előnye, hogy jóval kevesebb üzemanyagból (körülbelül 25 százalékos megtakarításról beszélünk) jóval több tolóerő sajtolható ki, a hátránya pedig, hogy a robbanás az égéshez képest sokkal nehezebben kontrollálható folyamat. A koncepció emlékeztet az impulzus detonációs motorra is (pulse detonation engine/PDE), de annyiban jobb ennél, hogy ez utóbbiban minden robbanás előtt meg kell tisztítani az égésteret, míg az RDE esetén egy önfenntartó, állandóan működő folyamatról beszélünk.

A NASA közleménye megemlíti ennek megfelelően, hogy az RDRE több energiát termel, miközben kevesebb üzemanyagot használ fel, mint a jelenlegi meghajtórendszerek, és ezért képes lehet embereket eljuttatni olyan távoli célpontokra, mint a Hold és a Mars. Mindez jól hangzik, és talán már relatíve közel is vagyunk a gyakorlati alkalmazáshoz – mint a lenti videón is látszik az RDRE közelmúltbeli tesztjei (hot fire test) átütő sikert arattak, és a motort több mint egy tucatszor gyújtották be, és összesen közel 10 percen át járt. E tesztek során az RDRE elérte elsődleges célját azzal, hogy bebizonyította, hogy az újszerű 3D nyomtatási tervekből és eljárásokból készült alkatrészei képesek ellenállni a detonációk által keltett extrém hőnek és nyomásnak.

Teljes gázzal üzemelve az RDRE több mint 4000 font (1814 kg) tolóerőt produkált közel egy percig 622 font/négyzethüvelyk (63,5 bar) átlagos kamranyomás mellett. Ez az eddigi legmagasabb nyomásérték ennél a kialakításnál, és a motor hihetetlen teljesítményéről tanúskodik. Az RDRE tartalmaz egy NASA által kifejlesztett GRCop-42 rézötvözetet, ami a különleges gyártási folyamattal együtt lehetővé teszi, hogy a motor extrém körülmények között hosszabb ideig működjön túlmelegedés nélkül. Vagyis az RDRE jelenleg egy igen komoly ígéret, és a segítségével akár mind a NASA, mind a kereskedelmi űrrepülés több hasznos terhet juttathat idővel a mélyűrbe.

forrás:/rakéta/

A James Webb űrteleszkóp, amely jelenleg nyugodtan nevezhető megrögzött rekorddöntőnek, újabb kozmikus kuriózumot fedezett fel: a világegyetem leghidegebb jegét. A Nature Astronomy című folyóiratban megjelent új tanulmány szerint a csillagközi jég mínusz 262 Celsius-fokig hűlt le.
A képződményeket egy csillagkeletkezési molekulafelhő részeként találták meg, amely a világűr Chamaeleon I nevű régiójában található, a Chamaeleon csillagkép déli részén, mintegy 500 fényévre a Földtől. A Webb nagy teljesítményű közeli infravörös kamerájának (NIRCam) és a csillagok fényének köszönhetően a kutatók képesek voltak kiszúrni a fagyott molekulákat, amelyek eddig észrevétlenek voltak.




Az ilyen hideg és sűrű régiókban a háttércsillag fényének nagy része eltakarja a fényt, és a Webb kiváló érzékenységére volt szükség a csillagfény észleléséhez, és így a jég azonosításához a molekulafelhőben– mondta Klaus Pontoppidan, a tanulmány társszerzője.
A jég a lakható bolygó kialakításához létfontosságú elemeket is tartalmaz, amelyeket együttesen CHONS-nak neveznek: szén, hidrogén, oxigén, nitrogén és kén. A tudósok megállapították, hogy ezek egy része szerves molekulák, például metanol és valószínűleg etanol, valamint más, az élethez nélkülözhetetlen vegyületek, például szén-dioxid, ammónia, metán és természetesen víz formájában jelent meg.

Az összetett szerves molekulák, például a metanol és az etanol azonosítása azt is sugallja, hogy ebben a felhőben fejlődő számos csillag- és bolygórendszer meglehetősen fejlett kémiai állapotú molekulákat fog örökölni. Ez azt jelentheti, hogy a prebiotikus molekulák előfutárainak jelenléte a bolygórendszerekben a csillagkeletkezés általános eredménye, nem pedig a mi Naprendszerünk egyedi jellemzője – magyarázta Will Rocha, a tanulmány másik szerzője.

A tudósok először tudták megmérni a jeges porban rekedt kén mennyiségét is, és bár a mennyiség kisebb volt a vártnál, úgy vélik, hogy más CHON-ok is jelen vannak, de szilárdabb anyagokban rekedtek, így elkerülve az észlelést. Néhány részletet még vizsgálniuk kell, de az eredmények alapvető fontosságúnak bizonyulhatnak a szerves molekulák kialakulásának megértéséhez.

forrás:/hamuésgyémánt/

A Föld belső magjának forgása a közelmúltban megállhatott, majd újra elindulhatott, de az eddigivel ellentétes irányban állítja egy, a napokban publikált új tanulmány.
A Nature Geoscience tudományos folyóirat 2023. januári számában megjelent, két kínai kutató által jegyzett dolgozat szerint bolygónk belső magja a többi rétegéhez képest valamikor 2009-ben megállt forogni.
A nagyrészt olvadt vasból álló, a felszín alatt mintegy 5000 kilométeres mélységben elhelyezkedő forró belső mag mérete körülbelül akkora lehet, mint az egész Plútó bolygó, és az a köpenytől és a kéregtől függetlenül tud forogni az őt körülvevő folyékony külső magban.




Ez a folyamat elméletük szerint mintegy 35 évente újra és újra megismétlődik, és utoljára az 1970-es évek elején következett be egy ilyen fordulat, a következő pedig majd valamikor a 2040-es évek közepére esik.
Elméletüket a tudósok a Földön áthaladó – elsősorban atomrobbantásokból származó – szeizmikus hullámok mérésére alapozzák, amiket már 1964 óta folyamatosan mérnek. Ezek, az 1990-es évek elején még jelentős időbeli változásokat mutattak, ami arra utalt, hogy a Föld magjában valami mozog, és ez okozza az eltéréseket. Azonban ezek az eltérések az elmúlt egy évtizedre nagyjából teljesen eltűntek – ez pedig egybeesett a földi napok hosszának változásaival is.

Ugyanakkor nem mindenki ért egyet a frissen publikált elmélet megállapításaival. Bár sokan nem vitatják a Föld magja forgásának megállását és megfordulását a külső rétegekhez képest, vannak akik szerint ez sokkal gyakrabban, akár hatévente is megtörténhet, míg mások szerint 20-30 éves a periódus.
Megint mások elismerik, hogy az évezred első évtizedében jelentős mértékben mozgott a mag, majd az elmúlt mintegy tíz évben szinte leállt – de nem tartják szigorúan ciklikusnak a mozgások változásait.
Jelenleg úgy tűnik, hogy egyik modell sem tudja tökéletesen megmagyarázni az összes megfigyelést, így elképzelhető, hogy mindegyik hamisnak bizonyul majd.

Egyesek szerint az sem kizárt, hogy a Föld belső magjában még egy kisebb mag található, és ezek egymáshoz képesti mozgásai azok, amik a furcsa változásokat okozni látszanak – kicsit hasonlóan ahhoz, hogy a Mars szokatlan vándorlása az égen is két egyenletes, de egymástól független keringés eredményeként jön létre.

forrás:/hiradó.hu/

A NASA kutatói a közelmúltban egy első hallásra meglepő felfedezésről számoltak be a Marson, ami egy másik, sokaknak furcsán hangzó lehetőséget előtt nyitja majd meg az utat a jövőbeni Mars-missziók során. Ezek szerint ugyanis a vörös bolygó tele lehet drágakövekkel.

A szóban forgó drágakő az opál, amit a Földön gyönyörű színei miatt imádnak, a Marson azonban más szempontból lehet rendkívül értékes az oda látogatók számára.
Ez pedig az, hogy az opál a víz megkötésével alakul ki, ami egyben azt is jelenti, hogy viszonylag könnyen lehet majd az élet szempontjából rendkívül fontos folyadékot kivonni belőle a Mars egyébként csontszáraz régióiban is.




A NASA számítási szerint a talaj felső 30 centiméteres rétegének minden méter sugarú köréből akár 3.7 liter vizet is ki lehet majd nyerni, ami rendkívül soknak számít, még földi körülmények között is.
Mivel a víz rendkívül fontos az űrhajósok életben maradása szempontjából – az pedig, hogy ebből minél kevesebbet kelljen szállítani a Marsra, a küldetések költségei szempontjából –, ezért ez alaposan átszabhatja majd a jövőbeli küldetések prioritásait és lehetőségeit – írta a PC Fórum.

Az opál ezen kívül állítólag segíthet majd a Mars geológiai történetének pontosításában is, amely előnyök azonban eltörpülnek a korábban említettekhez képest.

forrás:/hiradó.hu/

szerző: Landy-Gyebnár Mónika

A NASA újabb űrteleszkóp tervét dédelgeti, amely hasonló lesz a James Webb-űrtávcsőhöz (JWST), ám optikai tartományban végez majd megfigyeléseket.
Az Amerikai Csillagászati Társaság találkozóján ismertették annak az új generációs űrteleszkópnak az elképzelését, amely talán a 2040-es években kezdheti majd meg munkáját. Az eszköz a JWST-hez hasonló méretű lehetne, ám látható fény tartományában vizsgálná az égboltot, s kutatna például exobolygókon az életnyomok után. A tervezett eszköznek nincs még rendes neve, csak amolyan „munkanév” a HWO, az angol lakható világok obszervatóriuma betűszavaként, számolt be a Science.




A JWST-hez hasonlóan a Föld-Nap rendszer L2-es nyugalmi pontja körül keringve dolgozna, ám a JWST-vel szemben ezt a teleszkópot úgy tervezik meg, hogy lehetőség nyíljon a szervizelésére – ahogyan a Hubble-űrtávcső javításait is el tudták végezni korábban, ám ez esetben robotikus javítást terveznének. Ez lehetővé tenné, hogy akár több évtizeden át is működjön, és ezen idő alatt még javítani is lehetne a teljesítményén.

Számos tekintetben sokkal precízebben kell majd működnie, mint a JWST, például a tükreinek több nagyságrenddel pontosabbnak kell lennie az optikai észlelési tartomány miatt. Míg a JWST esetében a rengeteg késlekedést és költségvetés-túllépést főként az okozta, hogy korábban nem kipróbált technológiákat alkalmazták, addig a HWO-ban csupa, már meglévő technológiát szeretnének alkalmazni, amik fejlesztése, megépítése nem járhat hasonló csúszásokkal.

Mivel a tervek egyelőre nagyon kezdeti stádiumban vannak, és nincs még hozzávetőleges költségvetése sem a projektnek, a NASA szakemberei szerint a legfőbb akadály egyelőre a Kongresszus, amely a NASA finanszírozásáról dönt.

forrás:/Nat-Geo/