Hír: A magyar Puli nyerte a NASA pályázatának fődíját
(Kategória: Tudomány és érdekesség)
Küldte: nordi
hétfő 20 július 2020 - 13:38:04

Olyan megfigyelőeszközt terveztek, amely egy holdjáró hasán is elfér. Az ötletet 30 ezer dollárral (kb. 9,2 millió forinttal) jutalmazta a NASA.
A Puli Space Techologies ötlete végzett az első helyen, így a magyar csapat kapta a NASA “Honey, I Shrunk the NASA Payload” (magyarul nagyjából “Drágám, összepréseltem a NASA rakományát”) című kihívásának több mint 9 millió forintot érő (30 ezer dolláros) fődíját – derül ki a NASA közleményéből.




Kép forrása :© Puli Space Technologies

Az űrügynökség azért írta ki a pályázatot, hogy külsős csapatokat ösztönözzön egészen kicsi tudományos műszerek fejlesztésére. A hold- és úgy általában bolygókutatás egyik gyakori problémája, hogy a különféle méreszközök nagy méretűek, nehezek, a működésük pedig sok energiát emészt fel.

A budapesti székhelyű Puli egy Lunar Water Snooper nevű műszert tervezett, amely a holdi talajban, a regolitban lévő hidrogént (és így például a fontos holdi nyersanyagot, a vízjeget) keresi és vizsgálja. A fejlesztés egy holdjáróra erősítve működik, amíg előbbi felfedezi a tájat.

A másik kategória a holdi környezet tanulmányozásával foglalkozott, amelyet a Team Sun Slicer csapata nyert meg a Sun Slicer nevű fejlesztésükkel. A műszer a Nap aktivitása mellett a holdi sugárzást is figyeli.

A felhívást idén áprilisban tette közzé a NASA.

forrás:/hvg/


Ezen hír származási helye:
( http://no-para.paramoral.eu/news.php?extend.194 )