+ A | - a | Visszaállít
2020. júl.
17
  Mesterséges intelligenciával előrejósolták a bolygók összeütközését
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: nordi
Szerző: Kulcsár Péter

A SPOCK névre keresztelt rendszert a NASA és a Princeton Egyetem tudósa, Daniel Tamayo dolgozta ki.
Az algoritmus előre tudja jelezni az exobolygók útját, valamint képes megállapítani, mely planéták maradnak stabilak és melyikek ütközhetnek a pályájukat keresztező csillagokkal. Az új módszerrel minden eddiginél pontosabb becsléseket tudnak végezni, amivel sokkal szélesebb spektrumban vizsgálhatják a különleges égitesteket.




Az első exoplanéta 1995-ös felfedezése óta már több mint 4 ezer Naprendszeren kívüli bolygót azonosítottak. Közülük majdnem 700 olyan csillagrendszerben helyezkedik el, amelyben egynél több bolygó található, így jóval nagyobb kockázatnak vannak kitéve kozmikus ütközések szempontjából.

“Nem mondhatjuk ki általánosságban, hogy az egyik bolygórendszer rendben lesz, a másik pedig majd felrobban. A célunk az, hogy kizárjuk az összes kérdéses találkozás lehetőségét, ezáltal megértsük az univerzum ezen szegleteinek viselkedését.” - mondta Tamayo.

Hagyományosan az exobolygók jövőbeni, több milliárd kilométer hosszúságú pályájának kiszámításánál a legnagyobb problémát a pontatlanság jelenti. A SPOCK azonban figyelembe veszi a hibalehetőségeket is, a benne lakozó mesterséges intelligencia pedig megtanítja az algoritmussal a keringési útvonalak dinamikáját, ezáltal előrejósolhatóak az potenciális ütközések.

“A modellt Planetáris Pályakonfigurációs Stabilitási Kategorizáló egységnek, azaz SPOCK-nak neveztük el, mivel könnyen meghatározható vele a különböző világok életciklusa.” - zárta gondolatait Tamayo.

forrás:/liner.hu/
Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon


Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz