szerző: nordi

Már nagyon régen nem filóztam azon hogy mire költeném az ötös lottó telitalálatát. Igaz, hogy hosszú idő óta a főnyeremény nem érte el a 3 milliárdot. Azonban most ez az összeg több mint 3 és fél milliárd és ez már beindítja a fantáziámat, bár ha megnézem a karácsonyi vásár árait ez nem is olyan nagy összeg...




Na de térjünk a lényegre: Pont annyi az esélyem a főnyereményre mint annak akinek szombaton valóban megnyeri.
Kicsit komplikálja a helyzetet, hogy a korom miatt ezt a nyereményt már nem tudom elkölteni... Persze lehetne adományozni is Jónak lenni jó...de rossznak még jobb...
Aztán lehetne pártokat is támogatni... de láttuk, hogy annak is rossz vége lehet...

Egyszóval: ha jobban utána gondolok már nem is akarom annyira azt a főnyereményt... de a játék izgalma azért nem hagy békén... és szombaton én is bemegyek a sarki lotózoo-ba, hogy bátran kihívjam magam ellen a sorsot...

szerző Sting

A Hubble Űrteleszkóp a közelmúltban egy olyan esemény tanúja lett az űrben, ami egyelőre megfejtetlen rejtély elé állította a tudósokat. A berendezés ugyanis egy rendkívül fényes és szokatlanul gyors és erős villanást rögzített az űrben - de egy olyan területen, ahol látszólag semmi sincsen.

A "Finch"-nek (magyarul Pinty-nek) elnevezett különleges felvillanásra két galaxis között került sor: az esemény helyszíne 50.000 fényévre helyezkedett el egy nagyobb spirálgalaxistól, és mintegy 15.000 fényévre egy másik, kisebb galaxistól, a semmi közepén. Ráadásul nem csak ez volt furcsa benne, hanem intenzitása és időtartama is - az eseményről rögzített mérések ugyanis arra utalnak, hogy a forrás hőmérséklete a 20.000 Celsius-fokos is elérhette, és csak pár napig tartott.




Utóbbi azért furcsa, mert a hasonlóan intenzív robbanások általában ennél sokkal több ideig zajlanak. Tipikus forrásaik pl. a fehér törpék szupernóvává alakulása, amely azonban hónapokig is eltartó folyamat - azaz, a csillag fényessége a robbanás helyén hónapokon keresztül fényesedik, majd halványodik el újra, ahogyan a robbanás lecseng.A mostani nem az első alkalom, hogy ilyen, a kutatók által "Luminous Fast Blue Optical Transient"-nek (LFBOT), azaz "Fényes Gyors Kék Optikai Átmenet"-nek elnevezett jelenséget megfigyelnek, de az első olyan eset, amikor ez kvázi a semmi közepén - nem pedig egy galaxis belsejében - történik meg. A kutatók számára ezért rejtély, hogy mi lehetett a kitörés forrása.

Egyes elméletek szerint elképzelhető, hogy egy fekete lyuk szaggatott szét egy őt szinte direktbe eltaláló csillagot - egy ilyen ütközésnek azonban annyira kicsi az esélye, pláne a galaxisközi űrben, hogy csak elméleti szinten lehet számolni vele. Egy másik lehetőség lehetne, hogy egy, a szomszédos galaxisok valamelyikéből korábban kilökődött csillag ért az életciklusa végére és robbant fel félúton két galaxis között - de ez meg az esemény rövidségével egyeztethető össze nehezen."Minél többet tudunk meg az LFBOT-okról, annál jobban meglepnek minket", mondta Ashley Chrimes, az eseményt elemző egyik kutató.

"Az LFBOT-ok a jelek szerint a galaxisok középpontjától nagyon messze is előfordulhatnak, és a Finch helyzete nem olyan, mint amit bármilyen szupernóva esetében is várnánk.""A felfedezés sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol", mondta Chrimes. "További munkára van szükség ahhoz, hogy kiderítsük, a sok lehetséges magyarázat közül melyik a helyes."

forrás:/PC.Fórum/

szerző: Bodnár Zsolt

Egy csillagászokból álló nemzetközi kutatócsoport megörökítette az első közvetlen bizonyítékot egy fekete lyuk forgásáról. A Messier 87 (M87) galaxis középpontjában található szupermasszív fekete lyuk a pólusaiból nagy energiájú nyalábokat lő ki a galaxisközi térbe, és bár a kutatók már korábban arra következtettek, hogy ezt a jelenséget a fekete lyuk forgása okozza, eddig nem találtak erre közvetlen bizonyítékot.

A Földtől 55 millió fényévre található, a Napnál 6,5 milliárdszor nagyobb tömegű fekete lyukon (amit elsőként sikerült fényképen is megörökíteni) túl egy gázból és porból álló akkréciós korong kavarog, aminek a legnagyobb részét idővel elnyeli majd a fekete lyuk, egy kis része azonban kilökődik a lyuk pólusaiból, méghozzá a fénysebesség 99,99 százalékát is meghaladó sebességgel.




Az elméleti modellek szerint ezért a jelenségért a fekete lyuk forgása felel. A kutatók azt állítják, hogy a gáz- és porkorongban lévő töltött részecskék erős mágneses mezőt hoznak létre, amit a fekete lyuk a forgásával magával ránt. Emiatt egyes részecskék szupergyors nyalábként távoznak a pólusokból, amihez a fekete lyuk forgásából nyerik az energiát.

A Nature-ben megjelent tanulmány egy 2000 és 2022 között végzett megfigyelési sorozatot mutat be, amely során egy 11 évente ismétlődő ciklust fedeztek fel a nyalábban, amely a fekete lyuk peremének egy központi pontja körül végez precessziós mozgást. Ez arra utal, hogy a fekete lyuk forgástengelye és az akkréciós korong között eltolódás van, és a nyaláb ezért imbolyog ciklikusan.




„Ez azért izgalmas, mert azt mutatja, hogy csak akkor tud precessziós mozgást végezni, ha a fekete lyuknak nem nulla a forgása. Ez közvetett, de rendkívül erős bizonyíték a forgásra” – kommentálta a hírt a Guardiannek Ziri Younsi, a University College London asztrofizikusa.

A kutatók szerint a fekete lyuk forgásának észlelése betekintést nyújthat a szupermasszív fekete lyukak kialakulásához vezető kataklizmikus eseményekbe. „Az a tény, hogy forog, és van egy dőlése, azt mutatja, hogy a történelmének egy bizonyos pontján valamilyen erőszakos esemény történhetett” – mondta Younsi.

forrás:/qubit/

A NASA jelenleg a James Webb űrteleszkóppal vizsgálja a Jupiter legnagyobb holdjait, köztük a Callistót és az Europát, melyről most kiderült, hogy a hold jeges felszíne alatt található óceán szén-dioxidot tartalmaz, mely az élet egyik alapköve, így még az is elképzelhető, hogy élhető lehet az óceán.



Az élet kialakulásának egy fontos feltételét, szén-dioxidot észleltek a kutatók a James Webb űrteleszkópnak köszönhetően az Europa holdon, mely a negyedik legnagyobb holdja a Jupiternek. A csillagászok már régóta úgy tartják számon a holdat, mint az égitestet, amelyen a legvalószínűbb, hogy kialakulhatott a Földön kívüli élet.

A csapat a JWST Near-Infrared Spectrograph (NIRSpec) műszerével infravörösben végzett megfigyelések segítségével meghatározta, hogy a szénmolekulák nem meteorit-becsapódásokon vagy más külső forrásokon keresztül kerültek az Europára. A NASA 2024-ben tervezi elindítani Europa Clipper nevű küldetését, melynek során egy űrszondát küldenek a holdhoz, hogy minél több információt megtudjanak az égitestről. Az Europa nem sokkal kisebb a mi Holdunknál, melynek felszíne 16 kilométer vastag jégtakaróból áll, alatta pedig egy hatalmas óceán fekszik

forrás:/androgeek/

Kanadai és japán tudósok szerint a Földnél mintegy másfélszer-háromszor nagyobb bolygó rejtőzhet valahol a Naprendszerben. Az lehet felelős a Kuiper-övben lévő objektumok furcsa mozgásáért.
Új bolygókat találni a világegyetemben egyáltalán nem könnyű feladat. Annak köszönhetően, hogy ismerjük a Jupitert, arra már képesek vagyunk, hogy egy csillag fényváltozásait mérve megállapítsuk, van-e körülötte olyan égitest, ami leginkább a mi Naprendszerünk gázóriásához hasonlít.



Ezzel a módszerrel azonban csak exobolygókat – vagyis idegen csillag körül keringő bolygókat – lehet felfedezni, arra nem alkalmas, hogy a saját Naprendszerünkben kutassunk fel eddig nem ismert objektumokat. Ehhez arra van szükség, hogy más, ismert égitestek mozgása utaljon arra, merre kell keresgélnünk.

Urbain Le Verrier csillagász és matematikus azután fedezte fel a Neptunuszt, hogy különbséget észlelt az Uránusz megfigyelt pályája és a newtoni fizika előrejelzése között. Kiszámolta, hogy a pályát az Uránuszon túli bolygó gravitációs hatásával lehet magyarázni. Így aztán amikor a német csillagász, Johann Gottfried Galle ellenőrizte a számításokat, és elkezdett a Le Verrier által kijelölt területen keresgélni, megtalálta a bolygót.



Most hasonló módszert használva kanadai és japán kutatók arról írnak a The Astronomical Journal című tudományos lapban megjelent tanulmányukban, hogy a Kuiper-öv objektumainak mozgása alapján valahol lennie kell egy viszonylag nagy égitestnek a Naprendszerben.

Patryk Sofia Lykawka, a Kanadai Egyetem tudósa, valamint Takashi Ito, a Japán Nemzeti Csillagászati Obszervatórium kutatója szimulációt futtatott a Kuiper-övben lévő objektumok mozgásával kapcsolatban. A csillagászok arra jutottak, hogy egy legalább Föld méretű bolygó megmagyarázhatja a Neptunusz pályájánál jóval messzebb lévő objektumok viselkedését.

A számítások alapján a bolygó mintegy másfélszer-háromszor akkora lehet, mint a Föld, és nagyjából 30 fokos pályán kering. A szakemberek szerint a tanulmányuk nem a korábban már sokat emlegettet titokzatos 9. bolygóról szól: az messzebb is van, mint amiről most írnak, ráadásul a tömege is jóval nagyobb lehet a mi bolygónkénál.

forrás:/hvg/

szerző: Bodnár Zsolt

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük! 2022 júniusában, egy évvel azután, hogy a Pentagon nyilvánosságra hozta az azonosítatlan légköri jelenségekről (UAP) szóló jelentését, az amerikai űrügynökség (NASA) is felállított egy független kutatócsoportot, hogy kivizsgálja az eseteket. A 16 fős csapat ősszel kezdte meg a munkát, és a NASA mai sajtótájékoztatóján mutatták be az elkészült jelentést.




A sajtótájékoztatón azt is elárulták, hogy még a NASA-kutatócsoport tagjait is kinevették és kritizálták a kutatásban való részvételük miatt, de ennek a hozzáállásnak a tudományos módszer bevetésével és alapos végigvitelével kívánnak véget vetni. Emiatt azonban egyelőre az újonnan létrehozott UAP-kutatási igazgató személyének kilétét sem fedik fel, nehogy hátránya származzon belőle a szakmai életében.

Ugyanakkor mint kiderült, szinte semmi újdonságot nem tartalmaz a jelentés magukról az észlelt jelenségekről, azon kívül, hogy az egyik Pentagon-videóról megállapították, hogy a rajta szereplő idegen tárgy valójában nem haladt „szokatlanul nagy sebességgel”, hanem csak a széllel sodródott.

A sajtótájékoztatón arra is rákérdeztek, hogy miért csak a titkosítatlan képeket és videókat vizsgálták, amire Daniel Evans, a NASA munkatársa elmondta, hogy ez az átláthatóságot szolgálja, ugyanis titkosított adatok vizsgálata esetén nem tudnának beszámolni az eredményekről. A héten Mexikóban bemutatott állítólagos idegen testekről azt mondták, csak akkor tudnak mondani róla bármit, ha a nemzetközi kutatóközösségnek is elérhetővé teszik a maradványok tanulmányozásának lehetőségét.

Ez a bizonytalanság járja át az egész NASA-jelentést is, amelynek utolsó bekezdésében ez olvasható: „Jelenleg nincs okunk arra következtetni, hogy az eddigi UAP-észlelések forrása földönkívüli lenne. Ha azonban elismerjük ezt mint egy lehetőséget, akkor ezeknek az objektumoknak a mi Naprendszerünkön keresztül kellett utazniuk, hogy idejussanak.”

forrás:/ Qubit/

szerző: Sting

A napokban egy meglepő - egyben sokak számára minden bizonnyal rémisztő - felfedezéssel álltak elő tudósok a fekete lyukakkal kapcsolatban. Ezek szerint ugyanis a rejtélyes objektumokból, amiket látni gyakorlatilag nem lehet, de amik minden a közelükbe kerülő anyagot, sőt, még a fényt is felfalják, hogy aztán soha ne engedjék ki, sokkal közelebb is lehet a Földhöz pár darab, mint eddig gondoltuk.Itt lehetnek a hátsó keretben
A csillagokkal összemérhető tömegű fekete lyukakból becslések szerint mintegy 10 millió és 1 milliárd darabnyi lehet összesen a Tejútrendszerben. Eddig azonban úgy gondoltuk, hogy ezek gyakorlatilag mindegyike rendkívül távol van - még galaktikus skálán is - a Földtől, és hogy közülük a legközelebbi is tőlünk legalább 1565 fényév távolságban található meg.A Hyadok csillaghalmaz. Több fekete lyuk is bújkálhat benne a csillagok között. (kép: NASA)




Egy új tanulmány szerint azonban valójában sokkal közelebb is lehetnek hozzánk fekete lyukak - méghozzá nem is egy , hanem több darab is. A Földtől ugyanis alig 150 fényévre lévő Hyadok csillaghalmazban állítólag legalább két-három fekete lyuk rejtőzhet a hagyományos csillagok között.Több is bujkálhat a közelbenÁllításukat a tudósok egy szimulációra alapozzák, amiben elemezték a szóban forgó csillaghalmaz elemeinek elrendeződését. Ennek során arra a következtetésre jutottak, hogy a halmazban legalább 2-3 olyan nagy tömegű objektum is jelen van, ami semmilyen fényt nem bocsát ki, mégis erős gravitációs hatással van környezetére - azaz, valószínűleg egy-egy fekete lyuk lehet.
"Szimulációink csak akkor képesek egyszerre megfelelni a Hyadok tömegének és méretének is, ha a halmaz középpontjában néhány fekete lyuk is jelen van", magyarázta a felfedezés lényegét Stefano Torniamenti asztrofizikus, az olaszországi Padovai Egyetem munkatársa. A Hyadok a feltételezések szerint mintegy 625 millió évesek, és több száz csillagot tartalmaznak - illetve a mostani felfedezés értelmében legalább 2-3 darab fekete lyukat is.



Nem kell félni - nem fog fájni A kutatók a viszonylag közeli távolság ellenére azért megnyugtatnak mindenkit, hogy nem kell attól tartani, hogy a fekete lyukak felfalják majd a Földet. Ennek oka, hogy méréseik szerint a szóban forgó objektumok legfeljebb 3 km/s sebességgel mozoghat, ami azt jelenti, hogy ha közvetlenül a Föld irányába indulnának meg, akkor is nagyon sok ideig (mintegy 40 millió évig) tartana míg ideérnének.

Ráadásul a fekete lyukak éppen olyan gravitációs hatásokat fejtenek ki, mint a velük azonos tömegű bármelyik csillag. Így ha csak nem kerülnek közvetlenül a Naprendszer közelébe, nem tudnák bekebelezni azt, és éppen akkora veszélyt jelentenek ránk nézve, mint bármelyik szomszédos csillag.

forrás:/PCForum/

Sikeresen útnak indult a Hold felé magyar idő szerint csütörtök hajnalban a holdjárót szállító japán H2A űrrakéta az ország dél-nyugati részén található Tanegasima Űrközpontból – közölte a japán űrügynökség csütörtökön.



A helyi idő szerint reggel nyolc óra után indított rakéta a japán űrügynökség, a JAXA holdjáróját (SLIM) viszi magával, amely Japán első leszálló egysége lenne a Holdon. A SLIM holdi leszállóegységet azért fejlesztették ki, hogy tesztelhessék vele a holdra szállás technológiáját.

forrás:/mti/hiradó/

Vitalij Melnyikov orosz források szerint emberi fogyasztásra alkalmatlan, mérgező gombát evett, az orvosok pedig már nem tudták megmenteni az életét.
Nem sokkal azután, hogy landolás helyett becsapódott a Hold felszínébe és megsemmisült az orosz holdra szálló egység, a Luna-25, életét vesztette Vitalij Melnyikov orosz rakétatudós. A 77 éves férfi halálát állítólag gombamérgezés okozta – számolt be a hírről a The Sun.




A lap megjegyzi: Melnyikov vezette Moszkva vezető űrhajógyártója, az RSC Energia rakétákért és űrrendszerekért felelős részlegét. Halálát az orosz Moszkovszkij Komszomolec szerint az okozta, hogy mérgező gombát evett. Az orvosok két héten át küzdöttek az életéért – sikertelenül.

A lap megjegyzi: Oroszországban számtalan különös, gyanús haláleset történt az elmúlt két évben, azóta, hogy Vlagyimir Putyin elnök háborút indított Ukrajna ellen. Legutóbb a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin szenvedett halálos repülőgép-balesetet.

Melnyikov az orosz űrügynökség, a Roszkoszmosz egyik részegénél is dolgozott. Összesen 291 tudományos publikáció fűződik a nevéhez, és az egyik legkiválóbb űrkutatók között tartották számon. Külföldi tudósokkal is együtt dolgozott, később pedig a Népek Barátsága Egyetemen is tanított.

forrás:/hvg/

szerző: Tamási Dávid

Nem mondható, hogy mostanában unalmasak lennének az ISRO napjai.
Megkezdte kozmikus útját az Indiai Űrkutatási Szervezet első napkutató szondája, az Aditya-L1, melyről ebben a cikkben rengeteg hasznos és érdekes információt gyűjtöttünk össze. Az űreszköz egy közepes teherbírású PSLV XL (Polar Satellite Launch Vehicle) rakétával indult el magyar idő szerint 8:20-kor, mindössze 10 nappal azután, hogy a Csandraján-3 szonda Vikram leszállóegysége elsőként szállt le sikeresen a Hold déli pólusánál.



A három fokozatú rakéta gond nélkül kezdte meg az emelkedést a Satish Dhawan Űrközpontból 1. számú startállásáról, majd előbb az oldalsó gyorsítórakéták váltak le a törzsről, 108 másodperccel a felbocsátást követően pedig az első fontos műveletsor is megfelelően lezajlott az első fokozat leállásával, leválásával, majd a második fokozat hajtóművének beindulásával. A második fokozat gyorsítási és emelkedési fázisa 2,5 percig tartott, közben levált az áramvonalazó raktérborítás is, majd újabb fokozat szétválás következett és a főszerepet a harmadik fokozat vette át, mely mindössze 70 másodpercig üzemelt, hogy az előírt „parkolópályára” juttassa a hasznos terhet. Legvégül a negyedik fokozat is végrehajtotta a rá bízott összes pályakorrekciót, és az Aditya-L1 végül a kijelölt pályán levált, ezzel bebiztosítva a tökéletes indítást.

Az űrszonda innentől már önállóan fogja folytatni útját a Nap-Föld rendszer Lagrange-1 pontja felé, ahol majd a két égitest gravitációjának „egyensúlyi” helyzetében, kvázi takarásmentesen és zavartalanul kezdheti meg tudományos munkáját.

forrás:/spacejunkie/