+ A | - a | Visszaállít
2020. okt.
20
  Október 20-án mintát gyűjt az OSIRIS-REx a Bennu kisbolygóról: a NASA is közvetíti élőben
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
szerző: Pál Bernadett

Több év kitartó megfigyelés és tervezés után végre elérkezett a pillanat, hogy az OSIRIS-REx szonda mintát gyűjtsön a tőlünk 334 millió kilométerre keringő Bennu felszínéről. Október 20-án a szonda kinyújtja robotkarját, majd mindösszesen 10 másodperc alatt felseper némi port és kavicsot az aszteroidáról. Ha a manőver sikeres, akár 1 kg szénben gazdag anyagot is össze fog gyűjteni, 2023-ra pedig visszajuttatni a Földre.

Az OSIRIS-REx (Origins, Spectral Interpretation, Resource Identification, Security, Regolith Explorer) 2018-ban érkezett a Bennu aszteroidához, azóta pedig számos meglepetés érte a kutatókat – és nem is mind pozitív. Az 500 méter széles aszteroida felszíne a várakozásokkal ellentétben nem sima, hanem több, mint 200 nagyobb kőtömb borítja; ez pedig határozottan megnehezíti a leszállási manővert. Ha ez nem lett volna elég, bizonyos időközönként a Bennu aprópénz méretű kavicsokat dobál le magáról. Főleg a sziklák miatt végül olyan leszállási helyszínt tudtak csak kiválasztani, ami mindössze 16 méter széles, 10-szer keskenyebb, mint tervezték.



Az OSIRIS-REx kutatócsapata még a váratlanul nagy sziklákkal borított felszínen is talált olyan helyszínt, ahonnan mintát tudnak gyűjteni. A képen a szonda robotkarjának végére erősített mintagyűjtő berendezés látható. (NASA/Goddard/University of Arizona)

A logisztikai kihívások ellenére a sziklák kincset rejtegetnek, bennük ugyanis a kezünknél is vaskosabb karbonát-kitöltésű telérek találhatók. Ezek a forró vízből kivált ásványok a Nightingale nevet viselő leszállási helyszíntől nem messze, világos színezetű sziklákban tűntek fel. A kutatók úgy vélik, hogy a telérek még a szülőobjektum belsejében keringő vízhálózatban növekedhettek. Az eredeti, nagyobb planetezimál feltehetően a Jupiter pályáján túl keletkezhetett, nem sokkal a Naprendszer 4,56 milliárd évvel ezelőtti kialakulása után, és az elmúlt néhány milliárd év során töredezhetett szét az aszteroida-övben. A belsejében levő radioaktív elemek bomlásából származó hő hajthatta az anyagok keveredését, a nagy mennyiségű karbonát jelenlétéből pedig arra következtethetünk, hogy a teljes szülőobjektumon nagyobb skálájú folyadékáramlás lehetett, mely akár a teljes égitestet is beboríthatta.

Az OSIRIS-REx kutatócsoportja azért választotta ezt a helyszínt a leszálláshoz, mert rengeteg kis kődarabka borítja, emellett pedig a felszín is fiatalnak tűnik. Ez valószínűleg egy, a geológiai értelemben vett közelmúltban történt becsapódásnak köszönhető, a kidobódott anyagot pedig még csak kevéssé változtatta meg a kozmikus sugárzás. A teherautó méretű űrszondát azonban még így sem lesz egyszerű biztonságosan leirányítani; a terület tele van épület méretű kőtömbökkel (az egyik a Mount Doom nevet viseli), és számos kisebb szikla is hever szerteszét. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy több kőtömb is porózus, szinte vattaszerű és már attól elporladnának, ha hozzáérnénk. Az irányító csapat viszont érthető módon nem szeretné ezt megkockáztatni, így az OSIRIS-REx kameráinak segítségével navigálva az űrszonda automatikusan 5 méter magasan megszakítja a manővert, ha a leszállást túl kockázatosnak ítéli.

A hab a tortán, hogy a 4,5 órán át tartó mintagyűjtési manővernek teljesen önállóan kell lezajlania. A Bennu jelenleg több mint ötször messzebb van a Földtől, mint a Mars, így a rádiójeleknek 18 percre van szüksége, hogy elérjék; az akciót emiatt nem lehet távolról irányítva levezényelni. Miután manőverező rakéták segítségével eléri a találkozási pontot, erős nitrogén kifúvásokkal löki majd a port és kavicsokat a robotkar végén levő, fánk formájú gyűjtőbe. Több napig fog tartani, míg meg lehet majd pontosan állapítani, mennyi mintát sikerül összegyűjteni a leszállási helyszín előtte-utána fényképeiből, valamint a szonda forgásának megváltozásából (ebből kiszámítható a begyűjtött plusz tömeg). A hónap végére fogják eldönteni, hogy elvégezzék-e a második próbát 2021 januárjában az erre kijelölt tartalékhelyszínen. Akárhogy is, de jövőre az OSIRIS-REx elköszön a Bennu aszteroidától és elindul hazafelé. 2023 szeptemberében érkezik majd vissza, a remélhetőleg sikeresen összegyűjtött mintát pedig egy speciális kapszulában küldi le a Földre, ami kis ejtőernyővel landol majd Utah államban, egy sivatagban.

A mintavételt a NASA élőben közvetíti, Katt ide! (itt olvasható a teljes programleírás is). A mintagyűjtés élő közvetítése magyar idő szerint október 20-án 23 órakor fog kezdődni.

forrás: csillagaszat.hu/Science/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2020. okt.
16
  Ősi folyók nyomaira bukkantak a Bennu aszteroidán
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
szerző: Kulcsár Péter

Habár az OSIRIS-REx űrszonda október 20-án fog csak leszállni a Bennu felszínén, hogy kőzetmintákat gyűjtsön, a NASA tudósai mérföldkőnek számító bejelentést tettek még landolás előtt.
A Science tudományos folyóiratban megjelent legújabb kutatásban a tudósok arról számoltak be, hogy előzetes hipotéziseik alapján karbonátok lehetnek az 500 méter átmérőjű aszteroidán – ezek a vegyületek a Földön kizárólag víz jelenléte után keletkeznek.



A Bennu aszteroida (kép NASA)

Az OSIRIS-Rex látható és infravörös fényhullámait vizsgáló spektrométer adatait összegezve a Bennu felszínén karbonát-érhálózatokat fedeztek fel, ami arra utalhat, hogy a kozmikus kődarab legnagyobb valószínűséggel egy olyan bolygóról vagy protoplanétáról származhat, ahol hidrotermális geológiai rendszerek találhatóak – egyszóval a hasadékok ősi folyók nyomaiként is értelmezhetőek.

A projekt hivatalos közleménye szerint a folyók több millió évek alatt képződhettek, és több kilométeres sávokban húzódhattak. Azt feltételezik, hogy a Bennu anyabolygójából szakadhattak ki, amelyek tökéletes bizonyítékai lehetnek a visszamaradt karbonátoknak.

Hannah Kaplan, a NASA Goddard Space Flight Center kutatócsapatának vezetője elmondta - “A misszió egyik fő célja, hogy bebizonyítsuk a pánspermia elméletét, miszerint az aszteroidák az élet prekurzorainak számító szerves anyagokat hordozhatnak az univerzumban.”
A tudósok az OSIRIS-REx leszállóhelyeként megjelőlt Nightingale-kráterhez közeli regolitot vették tüzetesebben górcső alá – itt mutatták ki először a különféle karbonátszármazékokat a talajban.

Az űrszonda spektrométere segítségével egy részletes térképet is készítettek a Bennuról, amelyen tökéletesen látszik, hogy a felszín sokkal változatosabb, mint azt eredetileg gondolták. A diverzitás szintén arra utalhat, hogy az aszteroida anyabolygójából rengeteg kémiai anyag fennmaradhatott az űrsziklán is.



A Bennu részletes térképe (Forrás: NASA/Goddard/University of Arizona)

Egyes anyagok sokkal porózusabbak a többinél, vagyis jóval gyengébb szerkezettel rendelkeznek, így egy egy esetleges földi atmoszférával való találkozást nem biztos, hogy túlélne az aszteroida.
A Coloradói Egyetem által közzétett korábbi kutatásból megtudhattuk, hogy a Bennu felszínén különböző sűrűségű anyagok foltjai vannak, valamint arra a következtetésre jutottak, hogy a belseje teljesen üres lehet.

forrás:/liner/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2020. okt.
16
  Rekordgyorsasággal szállított űrhajósokat a Szojuz MS-17 az ISS-re
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
Három új személyzeti tag érkezett ma a Nemzetközi Űrállomásra, miután rekord gyorsan repült a keringő laboratóriumba az orosz Szojuz MS-17 űrhajó, amely a NASA űrhajósát, Kate Rubins-t, valamint Sergey Ryzhikov és Sergey Kud-Sverchkov orosz űrhajósokat szállította az űrállomásra.



Hajnali 4 óra 48 perckor, mindössze 3 óra és 3 perc múlva ért oda a Nemzetközi Űrállomásra, miután felszállt a Baikonur Cosmodrome kilövőállomásról a csapat egy Szojuz rakétával.

A véletlenek egybeesése, hogy a rakéta pont Rubins születésnapján indult (42 éves lett), amihez gratulált az orosz repülésirányítóktól a Roscosmos ügynökség misszióellenőrzésnél.
Szeretnék csatlakozni és kívánni önnek boldog születésnapot. Ez egy szép nap, és csodálatosan ünnepeltétek" - mondta az egyik tisztviselő, miután a személyzet belépett az állomásra.

Általában körülbelül hat órába telik, amíg egy átlag Szojuz űrhajó odaér a Nemzetközi Űrállomásra, és a Szojuznak körülbelül négyszer kell megkerülnie a Földet. De a Szojuz MS-17 csak két pálya körüli haladást igényelt, így ez volt az első legénységgel rendelkező Szojuz űrhajó volt, amely kipróbálta a "gyorsított" repülési módszert.

forrás:/androgeek/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2020. okt.
13
  A Tesla Roadster a Mars közelében jár
Kategória: Hogy mik vannak ?!... - Közzétette: nordi
szerző: Vajó Zoltán

Emlékeznek még az űrbe kilőtt Tesla Roadsterre és a szkafanderbe öltözött bábura a vezetőülésben?
Starman, a bábu és Elon Musk gyönyörű piros Tesla Roadstere 2018 februárjában indult útnak, amivel Musk két legyet ütött egy csapásra.
Egyrészt sikeres volt a rakétamonstrum, a Falcon Heavy tesztje, ami tulajdonképpen három kisebb Falcon–9 rakétából állt, másrészt a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt sikerült bemutatnia minden idők legdrágább autóreklámját is.


Így két cége, a SpaceX és a Tesla került egyszerre a figyelem középpontjába, a kilövés élő közvetítése minden idők második legtöbb néző által követett YouTube live eseménye lett. Most pedig, hogy a Tesla Roadster már a Mars közelében jár, a küldetés igazi célja is megvalósulni látszik, vagyis beigazolódott, hogy a Falcon Heavy alkalmas lehet a Marsra történő utazásra is!



A piros Tesla és Starman jelenleg 0,05 csillagászati egység távolságra van a Marstól, amiről a SpaceX saját Twitter-fiókján számolt be. (A csillagászati egység a Föld Naptól való átlagos távolsága).

Az autó és a SpaceX szkafanderbe öltöztetett sofőre eddig durván 2,1 milliárd kilométert tettek meg, ami a Földön található összes út 57-szerese a „whereistheroadster” weboldal számításai szerint.

A Falcon Heavy kilövése 2018-ban© Joe Raedle / Getty Images Hungary A Falcon Heavy kilövése 2018-ban
A járműben azonban sokkal több kilométer lesz majd, mielőtt végleg befejezi égi pályafutását: a számítások szerint néhány millió évig a Nap körül kering még, azt 557 naponta megkerülve, majd a Földbe vagy a Vénuszba csapódva végzi.

A Falcon Heavy, melynek sikerében a kilövés előtt maga Elon Musk sem volt biztos, mintegy 50-50 esélyt adva neki, mindenesetre teljes sikernek bizonyult eddig: az első teszt óta további két repülésen van túl, immáron élesben, melyek közül az egyiken az Arabsat–6A nevű kommunikációs műholdat juttatta pályára tavaly áprilisban.

forrás:/index/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2020. okt.
13
  Minihold vagy űrszemét?
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
szerző: Both Előd

Akár természetes, akár mesterséges eredetű az objektum, év vége felé körülbelül fél évre a Föld miniholdjává válik.
Felfedezésekor természetes eredetűnek, azaz a Földet megközelítő aszteroidának vélték, ezért a 2020 SO jelölést kapta. Felmerült azonban a gyanú, hogy talán nem is űrbeli szikladarab közeledhet a Föld felé, hanem egy, az 1960-as években indított hordozórakéta utolsó fokozata. A gyanút elsősorban arra alapozták, hogy a test pályája rendkívül hasonló a Földéhez, csaknem pontosan kör alakú, az ekliptika síkjában fekszik, és naptávolban is csak kevéssel kerül távolabb a Naptól, mint a Föld.




A 2020 SO objektum pályáján időnként megközelíti a Földet. (Kép: NASA / JPL-Caltech)

Az objektumot augusztus 19-én, Hawaiin a Pan-STARRS (Panoramic Survey Telescope and Rapid Response System) távcsővel fedezték fel, a kisbolygók felfedezésének egyik legeredményesebb műszerével. Szeptemberben kezdték pályája alapján gyanítani, hogy talán nem természetes égitestet látnak, az objektum ugyanis a kisbolygókra jellemző sebességnél sokkal lassabban mozgott.

Paul Chodas, a NASA NEO központ vezetője elmondta, hogy pályája alapján egy, a Holdhoz indított szonda utolsó rakétafokozata lehet az objektum. Pályájából visszaszámolva 1966 végi startra következtetett. Abban az évben a gőzerővel folyó űrverseny keretében a Szovjetunió és az Egyesült Államok összesen nem kevesebb mint 10 szondát indított a Holdhoz. Ezek közül Chodas a pályaszámítások alapján az 1966. szeptember 20-án indított Surveyor–2 Centaur rakétafokozatát tartja valószínűnek. Bár maga a szonda három nappal később a Hold felszínébe csapódott, de a Centaur folytatta keringését a Nap körül.

A következő hónapokban lehetőség nyílik a 2020 SO alaposabb megfigyelésére, többek közt arra, miként befolyásolja a Nap sugárnyomása a test pályáját. Ennek alapján végérvényesen el lehet dönteni, természetes vagy mesterséges objektumról van-e szó, az üres rakétafokozat átlagsűrűsége ugyanis sokkal kisebb, mint egy kőzetekből álló kisbolygóé, ezért a sugárnyomás jelentősebb változást okoz a pályájában.



Centaur rakétafokozat tesztelése 1964-ben. (Kép: NASA)

Ha bebizonyosodik, hogy valóban rakétafokozat a test, akkor technikai értelemben nem miniholdnak, hanem űrszemétnek kell nevezni. A természetes eredetű miniholdak egyébként nem számítanak különleges jelenségnek, legutóbb például az idén februárban felfedezett 2020 CD kisbolygóról bizonyították be, hogy körülbelül három évig miniholdként a Földdel együtt mozgott. A kutatók azt gyanítják, hogy hasonló sorsra juthat a 2020 SO is, és akár miniholdnak, akár űrszemétnek nevezzük, ősszel átmenetileg a Föld gravitációs csapdájába kerülhet. Várhatóan december 1-jén és február 3-án közelíti meg legjobban a Földet, majd tavasszal végleg eltávolodik.

forrás:/urvilag/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2020. okt.
13
  Fraktál univerzumok lehetnek a fekete lyukak belsejében
Kategória: Maradjunk a Földön - Közzétette: nordi
szerző: Kulcsár Péter

A fizika jelenlegi törvényeivel szöges ellentétben álló felfedezés az egész tudományágat a feje tetejére állíthatja, ha be tudják bizonyítani az igazságtartalmát.
Paul Sutter asztrofizikus a Live Science magazinnak adott interjúban az arxiv.org online tudományos folyóiratban közzétett tanulmányról számolt be nemrég, amelyben arról írnak, hogy a fekete lyukakon belül fraktál világegyetemek alakulhattak ki.





“Egy mini fraktál univerzumról lehet szó, ami kisebb és nagyobb mértékben ismételheti végtelenségig saját maga mintáit. Emberi ésszel felfoghatatlan, mi történne, ha egy ilyen világon keresztülutaznánk – az biztos, hogy furcsa kaland lenne.” -magyarázta Sutter.

A Stanford Egyetem professzorai és további szerzők által készített publikációban az úgynevezett anti-de Sitter fekete lyukakat vették tüzetesebb górcső alá. Ezeket az objektumokat valójában még nem fedezték fel a világűrben, mindössze feltételezik, hogy létezhetnek.
“A kutatók rájöttek, hogy a szupravezető fekete lyukak belső régióiban állandóan táguló, miniatűr univerzumok találhatóak, ahol a tér eltérő mértékben, különböző irányban nyúlhat meg és deformálódhat.”- mondta Sutter.

Sutter elemzése szerint a szóban forgó tudományos irat sokszor nehezen értelmezhető, a tartalma pedig bizonytalan – a tudósok például nem tudták megmondani, mi történhet akkor, ha beállna a szingularitás, vagyis a fekete lyuk sűrűsége végtelenné válna.

Mindenesetre meglepő tapasztalni, hogy az elméleti fizikusok nem tétlenkednek még koronavírus-járvány idején sem, még ha ezzel a teljes tudomány jelenleg ismeretes határait is feszegetik.

forrás:/liner/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2020. okt.
08
  A Tejútrendszer középpontjában lévő fekete lyuk felfedezéséért járt a fizikai Nobel-díj
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: nordi
A fekete lyukakkal kapcsolatos csillagászati kutatásokban elért úttörő eredményeiért három tudós, a brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia mai stockholmi bejelentése szerint.




Az illetékes bizottság indoklása szerint Penrose annak igazolásáért részesül az elismerésben, hogy az általános relativitáselmélet erőteljesen megjósolja a fekete lyukak kialakulását, Genzel és Ghez pedig annak felfedezéséért, hogy egy szupermasszív kompakt objektum van a Tejútrendszer középpontjában. Ez képződmény, amely a galaxis szívében meghatározza a csillagok pályáját, a jelenlegi elméletek szerint nem lehet más, mint egy nagytömegű fekete lyuk.

Penrose leleményes matematikai módszereket használt annak bizonyítására, hogy a fekete lyukak egyenesen következnek Albert Einstein általános relativitáselméletéből. Einstein maga nem hitt abban, hogy "ezek a mindent, még a fényt is elnyelő szupernehéz szörnyetegek", a fekete lyukak valóban léteznek - írta közleményében az akadémia. Tíz évvel Einstein halála után, 1965 januárjában azonban Roger Penrose bizonyította, hogy fekete lyukak valóban létrejöhetnek, és részletesen le is írta őket: középpontjukban szingularitás rejlik, ahol megszűnik a természet összes ismert törvénye. Az erről szóló úttörő tanulmányát a mai napig a legfontosabb hozzájárulásként tartják számon az általános relativitáselmélethez Albert Einstein munkássága óta.



Reinhard Genzel és Andrea Ghez kutatásai egyaránt a Tejútrendszer középpontjában lévő Sagittarius A* régióra összpontosultak. A Tejútrendszer szívéhez legközelebb lévő, legragyogóbb csillagok mozgását egyre nagyobb pontossággal sikerült feltérképezni, és az általuk vezetett csoportok egybehangzó méréseik alapján arra jutottak, hogy egy szupernehéz, láthatatlan objektum kuszálja össze a csillagokat, és ez okozza szédületes sebességű mozgásukat. A Nap tömegének hozzávetőleg négymilliószorosa koncentrálódik egy Naprendszernél nem nagyobb régióban - írta a szupermasszív objektumról a Nobel-bizottság.

A világ legnagyobb távcsöveit használva Genzel és Ghez olyan módszereket fejlesztett ki, amelyekkel átláttak a csillagközi gáz és por hatalmas felhőin, a Tejútrendszer szívébe. A technológia határait kiterjesztve új technikákat alkalmaztak a Föld légköre által okozott torzulások ellensúlyozására, egyedülálló eszközöket építettek - olvasható a méltatásban. Úttörő munkásságuk az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékot szolgáltatta arra, hogy egy szupermasszív fekete lyuk van a Tejútrendszer közepén.

forrás:/mti/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2020. okt.
06
  Szerdán földközelségbe kerülhet egy Boeing 747 nagyságú aszteroida
Kategória: Hogy mik vannak ?!... - Közzétette: nordi
szerző: Kulcsár Péter

A NASA legutóbbi jelentéséből megtudhattuk, hogy egy hatalmas űrszikla közelít a Föld felé, és előreláthatólag október 7-én keresztezheti bolygónk pályáját.
A 2020 RK2 névre keresztelt kisbolygót először múlt hónapban fedezték fel a csillagászok. Az Apollo-aszteroidákhoz sorolt űrszikla valószínűleg nem hordozhat magában túl nagy veszélyeket, hiszen az előzetes számítások szerint békésen suhanhat el a Föld mellett.




A 2020 RK2 nagyjából 6,68 kilométer per másodperces sebességgel közlekedik az univerzumban, ami nagyjából 24 ezer km/h-nak felel meg. Az aszteroida 36-81 méter átmérővel rendelkezhet, szélessége körülbelül 50-81 méter körüli lehet

Hogy könnyebben szemléltetni tudjuk a kozmikus kődarab nagyságát, a Boeing 747 repülőgép szárnyfesztávolsága 68,5 méter, ebből kifolyólag maga a kisbolygó még ennél a gigászi földi monstrumnál is hatalmasabbnak bizonyulhat.

Az aszteroida magyar idő szerint szerda este 19:12-kor száguldhat el a Föld mellett – pánikra azonban nincs okunk, hiszen a szikladarab mintegy 3,8 millió kilométeres távolságban fog elhaladni, legközelebb pedig 2027 augusztusában találkozhatunk vele.

forrás:/liner/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2020. okt.
06
  Több tucatnyi szarkofág került elő egy ókori egyiptomi temetkezési helyen, Sakkarában
Kategória: Maradjunk a Földön - Közzétette: nordi
szerző: Lőkös Sándor

Az egyiptomi régészek a felfedezést az utóbbi évek egyik legnagyobbjának nevezik.Egyiptom 2020. október 3-án, szombaton mutatta be az 59 szarkofágból álló leleteket, amelyeket Sakkara ősi nekropoliszában tártak fel. A régészek szerint még tucatnyi további exhumálására számítanak az ókori főváros, Memphis lakói által használt temetkezési helyről.Sakkara, az UNESCO világörökség része, Kairótól mintegy 20 mérföldre délre található.



A fából készült szarkofágok időben a 26. dinasztiába nyúlnak vissza, több mint 2500 évvel ezelőttre
(A videó indításához Katt ide! )

A szarkofágok többségében papok és legfőbb tisztviselők múmiái vannak - mondta az újságíróknak Khaled El-Anany, az antik tárgyakért felelős miniszter."Ezzel még nem ért véget a felfedezés - ez csak a kezdet" - tette hozzá a miniszter, Bastet macskaistennőnek ősi szent területén.

Az egyiptomi régészeti misszió által feltárt szarkofágokat sajtótájékoztatón mutatták be, 2020. október 3-án, az egyiptomi fővárostól, Kairótól 30 km-re délre fekvő Sakkarai-nekropoliszban. Az ásatás eredményeként három mély temetkezési kutat fedeztek fel, amelyben az 59 szarkofág több mint 2500 évig volt bezárva.
A többnyire festett szarkofágok hieroglifákkal vannak ellátva. Az egymás tetejére rakott koporsókat három temetkezési aknában tárták fel, amelyek 11, 12 és 13 méter mélyek voltak - közölték a tisztviselők. A restaurátorok a szarkofágokból kettőt felnyitottak, miközben az újságírók lökdösődtek, hogy megpillanthassák a múmiákat.
"A fedél levétele után megállapítottuk, hogy a két múmia a család nevét és címét viseli" - tette hozzá El-Anany.

Egyiptom legújabb felfedezése még nagyobb, mint a tavalyi 30 fakoporsó leleplezése Luxorban, mely felfedezést akkor az elmúlt évek legnagyobbjának neveztek.
A leleteket hamarosan áthelyezik a gízai piramisok közelébe, a Nagy-Egyiptomi Múzeumba. A kiállítást a tervek szerint jövőre, 2021-ben nyitják meg.

forrás: Lőkös Sándor FB oldala
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

+ A | - a | Visszaállít
2020. okt.
03
  Újabb felszín alatti tavakat találtak a Marson
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
szerző: Kulcsár Péter

Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express orbitere folyékony víz nyomaira bukkant a vörös bolygó déli sarkvidékén található jégsapka alatt. Az ESA legfrissebb jelentéséből megtudhattuk, hogy a MARSIS (Mars Advanced Radar for Subsurface and Ionosphere Sounding) radarkészülék segítségével három új talaj alatt meghúzódó tórendszert fedeztek fel, melyek közül a legnagyobb 600 négyzetkilométer kiterjedésű.
2018-ban a Mars Express kutatócsapata rájött, hogy a marsi jégsapkák nem egybefüggő, befagyott jégréteggel vannak befedve, ugyanis az egyes részek alatt hatalmas, folyékony vizet tartalmazó tavak alakultak ki.





A MARSIS-készülékkel az űrszonda 2012 májusa és 2015 decembere között térképezte fel a déli jégsapkát, ahol egy 20 kilométer széles tóra leltek, amely 1,5 kilométerrel a befagyott jégmező alján jött létre (kép:ESA)

Az ESA kutatói azt feltételezik, hogy a kisebb tavak hasonlóak lehetnek a Grönlandon, Kanadában és az Antarktiszon lévő szubglaciális képződményekhez, habár maga a víz a marsi pólusokon tapasztalható fagyos állapotok miatt túlságosan sós ahhoz, hogy teljes mértékben folyadékként lehessen rá tekinteni.

Ezek a területek a Földön is előforduló sóstavakhoz hasonlíthatnak, azonban mégsem zárhatjuk ki az élet jelenlétét ezeken a helyeken, mivel létezhetnek olyan extremofil mikroorganizmusok, amelyek alkalmazkodtak a kedvezőtlen környezeti körülményekhez.

A mostani rendkívül vékony marsi atmoszféra miatt szinte elképzelhetetlen, hogy a felszínen is folyékony víz legyen, az ESA tudósai viszont úgy gondolják, ezek a korábban felderítetlen felszín alatti tavak akár hosszú évmilliárdokon keresztül is túlélhették a bolygó változásait, ezért a potenciális élet utolsó fellegvárai lehetnek.

forrás:/liner/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Oldal:       >>  
Hírkategóriák