szerző: Pál Bernadett

Több év kitartó megfigyelés és tervezés után végre elérkezett a pillanat, hogy az OSIRIS-REx szonda mintát gyűjtsön a tőlünk 334 millió kilométerre keringő Bennu felszínéről. Október 20-án a szonda kinyújtja robotkarját, majd mindösszesen 10 másodperc alatt felseper némi port és kavicsot az aszteroidáról. Ha a manőver sikeres, akár 1 kg szénben gazdag anyagot is össze fog gyűjteni, 2023-ra pedig visszajuttatni a Földre.

Az OSIRIS-REx (Origins, Spectral Interpretation, Resource Identification, Security, Regolith Explorer) 2018-ban érkezett a Bennu aszteroidához, azóta pedig számos meglepetés érte a kutatókat – és nem is mind pozitív. Az 500 méter széles aszteroida felszíne a várakozásokkal ellentétben nem sima, hanem több, mint 200 nagyobb kőtömb borítja; ez pedig határozottan megnehezíti a leszállási manővert. Ha ez nem lett volna elég, bizonyos időközönként a Bennu aprópénz méretű kavicsokat dobál le magáról. Főleg a sziklák miatt végül olyan leszállási helyszínt tudtak csak kiválasztani, ami mindössze 16 méter széles, 10-szer keskenyebb, mint tervezték.




A logisztikai kihívások ellenére a sziklák kincset rejtegetnek, bennük ugyanis a kezünknél is vaskosabb karbonát-kitöltésű telérek találhatók. Ezek a forró vízből kivált ásványok a Nightingale nevet viselő leszállási helyszíntől nem messze, világos színezetű sziklákban tűntek fel. A kutatók úgy vélik, hogy a telérek még a szülőobjektum belsejében keringő vízhálózatban növekedhettek. Az eredeti, nagyobb planetezimál feltehetően a Jupiter pályáján túl keletkezhetett, nem sokkal a Naprendszer 4,56 milliárd évvel ezelőtti kialakulása után, és az elmúlt néhány milliárd év során töredezhetett szét az aszteroida-övben. A belsejében levő radioaktív elemek bomlásából származó hő hajthatta az anyagok keveredését, a nagy mennyiségű karbonát jelenlétéből pedig arra következtethetünk, hogy a teljes szülőobjektumon nagyobb skálájú folyadékáramlás lehetett, mely akár a teljes égitestet is beboríthatta.

Az OSIRIS-REx kutatócsoportja azért választotta ezt a helyszínt a leszálláshoz, mert rengeteg kis kődarabka borítja, emellett pedig a felszín is fiatalnak tűnik. Ez valószínűleg egy, a geológiai értelemben vett közelmúltban történt becsapódásnak köszönhető, a kidobódott anyagot pedig még csak kevéssé változtatta meg a kozmikus sugárzás. A teherautó méretű űrszondát azonban még így sem lesz egyszerű biztonságosan leirányítani; a terület tele van épület méretű kőtömbökkel (az egyik a Mount Doom nevet viseli), és számos kisebb szikla is hever szerteszét. A megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy több kőtömb is porózus, szinte vattaszerű és már attól elporladnának, ha hozzáérnénk. Az irányító csapat viszont érthető módon nem szeretné ezt megkockáztatni, így az OSIRIS-REx kameráinak segítségével navigálva az űrszonda automatikusan 5 méter magasan megszakítja a manővert, ha a leszállást túl kockázatosnak ítéli.

A hab a tortán, hogy a 4,5 órán át tartó mintagyűjtési manővernek teljesen önállóan kell lezajlania. A Bennu jelenleg több mint ötször messzebb van a Földtől, mint a Mars, így a rádiójeleknek 18 percre van szüksége, hogy elérjék; az akciót emiatt nem lehet távolról irányítva levezényelni. Miután manőverező rakéták segítségével eléri a találkozási pontot, erős nitrogén kifúvásokkal löki majd a port és kavicsokat a robotkar végén levő, fánk formájú gyűjtőbe. Több napig fog tartani, míg meg lehet majd pontosan állapítani, mennyi mintát sikerül összegyűjteni a leszállási helyszín előtte-utána fényképeiből, valamint a szonda forgásának megváltozásából (ebből kiszámítható a begyűjtött plusz tömeg). A hónap végére fogják eldönteni, hogy elvégezzék-e a második próbát 2021 januárjában az erre kijelölt tartalékhelyszínen. Akárhogy is, de jövőre az OSIRIS-REx elköszön a Bennu aszteroidától és elindul hazafelé. 2023 szeptemberében érkezik majd vissza, a remélhetőleg sikeresen összegyűjtött mintát pedig egy speciális kapszulában küldi le a Földre, ami kis ejtőernyővel landol majd Utah államban, egy sivatagban.

A mintavételt a NASA élőben közvetíti, Katt ide! (itt olvasható a teljes programleírás is). A mintagyűjtés élő közvetítése magyar idő szerint október 20-án 23 órakor fog kezdődni.

forrás: csillagaszat.hu/Science/

szerző: Kulcsár Péter

Habár az OSIRIS-REx űrszonda október 20-án fog csak leszállni a Bennu felszínén, hogy kőzetmintákat gyűjtsön, a NASA tudósai mérföldkőnek számító bejelentést tettek még landolás előtt.
A Science tudományos folyóiratban megjelent legújabb kutatásban a tudósok arról számoltak be, hogy előzetes hipotéziseik alapján karbonátok lehetnek az 500 méter átmérőjű aszteroidán – ezek a vegyületek a Földön kizárólag víz jelenléte után keletkeznek.



Az OSIRIS-Rex látható és infravörös fényhullámait vizsgáló spektrométer adatait összegezve a Bennu felszínén karbonát-érhálózatokat fedeztek fel, ami arra utalhat, hogy a kozmikus kődarab legnagyobb valószínűséggel egy olyan bolygóról vagy protoplanétáról származhat, ahol hidrotermális geológiai rendszerek találhatóak – egyszóval a hasadékok ősi folyók nyomaiként is értelmezhetőek.

A projekt hivatalos közleménye szerint a folyók több millió évek alatt képződhettek, és több kilométeres sávokban húzódhattak. Azt feltételezik, hogy a Bennu anyabolygójából szakadhattak ki, amelyek tökéletes bizonyítékai lehetnek a visszamaradt karbonátoknak.

Hannah Kaplan, a NASA Goddard Space Flight Center kutatócsapatának vezetője elmondta - “A misszió egyik fő célja, hogy bebizonyítsuk a pánspermia elméletét, miszerint az aszteroidák az élet prekurzorainak számító szerves anyagokat hordozhatnak az univerzumban.”
A tudósok az OSIRIS-REx leszállóhelyeként megjelőlt Nightingale-kráterhez közeli regolitot vették tüzetesebben górcső alá – itt mutatták ki először a különféle karbonátszármazékokat a talajban.

Az űrszonda spektrométere segítségével egy részletes térképet is készítettek a Bennuról, amelyen tökéletesen látszik, hogy a felszín sokkal változatosabb, mint azt eredetileg gondolták. A diverzitás szintén arra utalhat, hogy az aszteroida anyabolygójából rengeteg kémiai anyag fennmaradhatott az űrsziklán is.




Egyes anyagok sokkal porózusabbak a többinél, vagyis jóval gyengébb szerkezettel rendelkeznek, így egy egy esetleges földi atmoszférával való találkozást nem biztos, hogy túlélne az aszteroida.
A Coloradói Egyetem által közzétett korábbi kutatásból megtudhattuk, hogy a Bennu felszínén különböző sűrűségű anyagok foltjai vannak, valamint arra a következtetésre jutottak, hogy a belseje teljesen üres lehet.

forrás:/liner/

Három új személyzeti tag érkezett ma a Nemzetközi Űrállomásra, miután rekord gyorsan repült a keringő laboratóriumba az orosz Szojuz MS-17 űrhajó, amely a NASA űrhajósát, Kate Rubins-t, valamint Sergey Ryzhikov és Sergey Kud-Sverchkov orosz űrhajósokat szállította az űrállomásra.




A véletlenek egybeesése, hogy a rakéta pont Rubins születésnapján indult (42 éves lett), amihez gratulált az orosz repülésirányítóktól a Roscosmos ügynökség misszióellenőrzésnél.
Szeretnék csatlakozni és kívánni önnek boldog születésnapot. Ez egy szép nap, és csodálatosan ünnepeltétek" - mondta az egyik tisztviselő, miután a személyzet belépett az állomásra.

Általában körülbelül hat órába telik, amíg egy átlag Szojuz űrhajó odaér a Nemzetközi Űrállomásra, és a Szojuznak körülbelül négyszer kell megkerülnie a Földet. De a Szojuz MS-17 csak két pálya körüli haladást igényelt, így ez volt az első legénységgel rendelkező Szojuz űrhajó volt, amely kipróbálta a "gyorsított" repülési módszert.

forrás:/androgeek/

szerző: Vajó Zoltán

Emlékeznek még az űrbe kilőtt Tesla Roadsterre és a szkafanderbe öltözött bábura a vezetőülésben?
Starman, a bábu és Elon Musk gyönyörű piros Tesla Roadstere 2018 februárjában indult útnak, amivel Musk két legyet ütött egy csapásra.
Egyrészt sikeres volt a rakétamonstrum, a Falcon Heavy tesztje, ami tulajdonképpen három kisebb Falcon–9 rakétából állt, másrészt a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt sikerült bemutatnia minden idők legdrágább autóreklámját is.

Így két cége, a SpaceX és a Tesla került egyszerre a figyelem középpontjába, a kilövés élő közvetítése minden idők második legtöbb néző által követett YouTube live eseménye lett. Most pedig, hogy a Tesla Roadster már a Mars közelében jár, a küldetés igazi célja is megvalósulni látszik, vagyis beigazolódott, hogy a Falcon Heavy alkalmas lehet a Marsra történő utazásra is!




Az autó és a SpaceX szkafanderbe öltöztetett sofőre eddig durván 2,1 milliárd kilométert tettek meg, ami a Földön található összes út 57-szerese a „whereistheroadster” weboldal számításai szerint.

A Falcon Heavy kilövése 2018-ban© Joe Raedle / Getty Images Hungary A Falcon Heavy kilövése 2018-ban
A járműben azonban sokkal több kilométer lesz majd, mielőtt végleg befejezi égi pályafutását: a számítások szerint néhány millió évig a Nap körül kering még, azt 557 naponta megkerülve, majd a Földbe vagy a Vénuszba csapódva végzi.

A Falcon Heavy, melynek sikerében a kilövés előtt maga Elon Musk sem volt biztos, mintegy 50-50 esélyt adva neki, mindenesetre teljes sikernek bizonyult eddig: az első teszt óta további két repülésen van túl, immáron élesben, melyek közül az egyiken az Arabsat–6A nevű kommunikációs műholdat juttatta pályára tavaly áprilisban.

forrás:/index/

szerző: Both Előd

Akár természetes, akár mesterséges eredetű az objektum, év vége felé körülbelül fél évre a Föld miniholdjává válik.
Felfedezésekor természetes eredetűnek, azaz a Földet megközelítő aszteroidának vélték, ezért a 2020 SO jelölést kapta. Felmerült azonban a gyanú, hogy talán nem is űrbeli szikladarab közeledhet a Föld felé, hanem egy, az 1960-as években indított hordozórakéta utolsó fokozata. A gyanút elsősorban arra alapozták, hogy a test pályája rendkívül hasonló a Földéhez, csaknem pontosan kör alakú, az ekliptika síkjában fekszik, és naptávolban is csak kevéssel kerül távolabb a Naptól, mint a Föld.




Az objektumot augusztus 19-én, Hawaiin a Pan-STARRS (Panoramic Survey Telescope and Rapid Response System) távcsővel fedezték fel, a kisbolygók felfedezésének egyik legeredményesebb műszerével. Szeptemberben kezdték pályája alapján gyanítani, hogy talán nem természetes égitestet látnak, az objektum ugyanis a kisbolygókra jellemző sebességnél sokkal lassabban mozgott.

Paul Chodas, a NASA NEO központ vezetője elmondta, hogy pályája alapján egy, a Holdhoz indított szonda utolsó rakétafokozata lehet az objektum. Pályájából visszaszámolva 1966 végi startra következtetett. Abban az évben a gőzerővel folyó űrverseny keretében a Szovjetunió és az Egyesült Államok összesen nem kevesebb mint 10 szondát indított a Holdhoz. Ezek közül Chodas a pályaszámítások alapján az 1966. szeptember 20-án indított Surveyor–2 Centaur rakétafokozatát tartja valószínűnek. Bár maga a szonda három nappal később a Hold felszínébe csapódott, de a Centaur folytatta keringését a Nap körül.

A következő hónapokban lehetőség nyílik a 2020 SO alaposabb megfigyelésére, többek közt arra, miként befolyásolja a Nap sugárnyomása a test pályáját. Ennek alapján végérvényesen el lehet dönteni, természetes vagy mesterséges objektumról van-e szó, az üres rakétafokozat átlagsűrűsége ugyanis sokkal kisebb, mint egy kőzetekből álló kisbolygóé, ezért a sugárnyomás jelentősebb változást okoz a pályájában.




Ha bebizonyosodik, hogy valóban rakétafokozat a test, akkor technikai értelemben nem miniholdnak, hanem űrszemétnek kell nevezni. A természetes eredetű miniholdak egyébként nem számítanak különleges jelenségnek, legutóbb például az idén februárban felfedezett 2020 CD kisbolygóról bizonyították be, hogy körülbelül három évig miniholdként a Földdel együtt mozgott. A kutatók azt gyanítják, hogy hasonló sorsra juthat a 2020 SO is, és akár miniholdnak, akár űrszemétnek nevezzük, ősszel átmenetileg a Föld gravitációs csapdájába kerülhet. Várhatóan december 1-jén és február 3-án közelíti meg legjobban a Földet, majd tavasszal végleg eltávolodik.

forrás:/urvilag/

szerző: Kulcsár Péter

A fizika jelenlegi törvényeivel szöges ellentétben álló felfedezés az egész tudományágat a feje tetejére állíthatja, ha be tudják bizonyítani az igazságtartalmát.
Paul Sutter asztrofizikus a Live Science magazinnak adott interjúban az arxiv.org online tudományos folyóiratban közzétett tanulmányról számolt be nemrég, amelyben arról írnak, hogy a fekete lyukakon belül fraktál világegyetemek alakulhattak ki.





A Stanford Egyetem professzorai és további szerzők által készített publikációban az úgynevezett anti-de Sitter fekete lyukakat vették tüzetesebb górcső alá. Ezeket az objektumokat valójában még nem fedezték fel a világűrben, mindössze feltételezik, hogy létezhetnek.
“A kutatók rájöttek, hogy a szupravezető fekete lyukak belső régióiban állandóan táguló, miniatűr univerzumok találhatóak, ahol a tér eltérő mértékben, különböző irányban nyúlhat meg és deformálódhat.”- mondta Sutter.

Sutter elemzése szerint a szóban forgó tudományos irat sokszor nehezen értelmezhető, a tartalma pedig bizonytalan – a tudósok például nem tudták megmondani, mi történhet akkor, ha beállna a szingularitás, vagyis a fekete lyuk sűrűsége végtelenné válna.

Mindenesetre meglepő tapasztalni, hogy az elméleti fizikusok nem tétlenkednek még koronavírus-járvány idején sem, még ha ezzel a teljes tudomány jelenleg ismeretes határait is feszegetik.

forrás:/liner/

A fekete lyukakkal kapcsolatos csillagászati kutatásokban elért úttörő eredményeiért három tudós, a brit Roger Penrose, a német Reinhard Genzel és az amerikai Andrea Ghez kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia mai stockholmi bejelentése szerint.




Az illetékes bizottság indoklása szerint Penrose annak igazolásáért részesül az elismerésben, hogy az általános relativitáselmélet erőteljesen megjósolja a fekete lyukak kialakulását, Genzel és Ghez pedig annak felfedezéséért, hogy egy szupermasszív kompakt objektum van a Tejútrendszer középpontjában. Ez képződmény, amely a galaxis szívében meghatározza a csillagok pályáját, a jelenlegi elméletek szerint nem lehet más, mint egy nagytömegű fekete lyuk.

Penrose leleményes matematikai módszereket használt annak bizonyítására, hogy a fekete lyukak egyenesen következnek Albert Einstein általános relativitáselméletéből. Einstein maga nem hitt abban, hogy "ezek a mindent, még a fényt is elnyelő szupernehéz szörnyetegek", a fekete lyukak valóban léteznek - írta közleményében az akadémia. Tíz évvel Einstein halála után, 1965 januárjában azonban Roger Penrose bizonyította, hogy fekete lyukak valóban létrejöhetnek, és részletesen le is írta őket: középpontjukban szingularitás rejlik, ahol megszűnik a természet összes ismert törvénye. Az erről szóló úttörő tanulmányát a mai napig a legfontosabb hozzájárulásként tartják számon az általános relativitáselmélethez Albert Einstein munkássága óta.



Reinhard Genzel és Andrea Ghez kutatásai egyaránt a Tejútrendszer középpontjában lévő Sagittarius A* régióra összpontosultak. A Tejútrendszer szívéhez legközelebb lévő, legragyogóbb csillagok mozgását egyre nagyobb pontossággal sikerült feltérképezni, és az általuk vezetett csoportok egybehangzó méréseik alapján arra jutottak, hogy egy szupernehéz, láthatatlan objektum kuszálja össze a csillagokat, és ez okozza szédületes sebességű mozgásukat. A Nap tömegének hozzávetőleg négymilliószorosa koncentrálódik egy Naprendszernél nem nagyobb régióban - írta a szupermasszív objektumról a Nobel-bizottság.

A világ legnagyobb távcsöveit használva Genzel és Ghez olyan módszereket fejlesztett ki, amelyekkel átláttak a csillagközi gáz és por hatalmas felhőin, a Tejútrendszer szívébe. A technológia határait kiterjesztve új technikákat alkalmaztak a Föld légköre által okozott torzulások ellensúlyozására, egyedülálló eszközöket építettek - olvasható a méltatásban. Úttörő munkásságuk az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékot szolgáltatta arra, hogy egy szupermasszív fekete lyuk van a Tejútrendszer közepén.

forrás:/mti/

szerző: Kulcsár Péter

A NASA legutóbbi jelentéséből megtudhattuk, hogy egy hatalmas űrszikla közelít a Föld felé, és előreláthatólag október 7-én keresztezheti bolygónk pályáját.
A 2020 RK2 névre keresztelt kisbolygót először múlt hónapban fedezték fel a csillagászok. Az Apollo-aszteroidákhoz sorolt űrszikla valószínűleg nem hordozhat magában túl nagy veszélyeket, hiszen az előzetes számítások szerint békésen suhanhat el a Föld mellett.




Hogy könnyebben szemléltetni tudjuk a kozmikus kődarab nagyságát, a Boeing 747 repülőgép szárnyfesztávolsága 68,5 méter, ebből kifolyólag maga a kisbolygó még ennél a gigászi földi monstrumnál is hatalmasabbnak bizonyulhat.

Az aszteroida magyar idő szerint szerda este 19:12-kor száguldhat el a Föld mellett – pánikra azonban nincs okunk, hiszen a szikladarab mintegy 3,8 millió kilométeres távolságban fog elhaladni, legközelebb pedig 2027 augusztusában találkozhatunk vele.

forrás:/liner/

szerző: Lőkös Sándor

Az egyiptomi régészek a felfedezést az utóbbi évek egyik legnagyobbjának nevezik.Egyiptom 2020. október 3-án, szombaton mutatta be az 59 szarkofágból álló leleteket, amelyeket Sakkara ősi nekropoliszában tártak fel. A régészek szerint még tucatnyi további exhumálására számítanak az ókori főváros, Memphis lakói által használt temetkezési helyről.Sakkara, az UNESCO világörökség része, Kairótól mintegy 20 mérföldre délre található.




A szarkofágok többségében papok és legfőbb tisztviselők múmiái vannak - mondta az újságíróknak Khaled El-Anany, az antik tárgyakért felelős miniszter."Ezzel még nem ért véget a felfedezés - ez csak a kezdet" - tette hozzá a miniszter, Bastet macskaistennőnek ősi szent területén.

Az egyiptomi régészeti misszió által feltárt szarkofágokat sajtótájékoztatón mutatták be, 2020. október 3-án, az egyiptomi fővárostól, Kairótól 30 km-re délre fekvő Sakkarai-nekropoliszban. Az ásatás eredményeként három mély temetkezési kutat fedeztek fel, amelyben az 59 szarkofág több mint 2500 évig volt bezárva.
A többnyire festett szarkofágok hieroglifákkal vannak ellátva. Az egymás tetejére rakott koporsókat három temetkezési aknában tárták fel, amelyek 11, 12 és 13 méter mélyek voltak - közölték a tisztviselők. A restaurátorok a szarkofágokból kettőt felnyitottak, miközben az újságírók lökdösődtek, hogy megpillanthassák a múmiákat.
"A fedél levétele után megállapítottuk, hogy a két múmia a család nevét és címét viseli" - tette hozzá El-Anany.

Egyiptom legújabb felfedezése még nagyobb, mint a tavalyi 30 fakoporsó leleplezése Luxorban, mely felfedezést akkor az elmúlt évek legnagyobbjának neveztek.
A leleteket hamarosan áthelyezik a gízai piramisok közelébe, a Nagy-Egyiptomi Múzeumba. A kiállítást a tervek szerint jövőre, 2021-ben nyitják meg.

forrás: Lőkös Sándor FB oldala

szerző: Kulcsár Péter

Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express orbitere folyékony víz nyomaira bukkant a vörös bolygó déli sarkvidékén található jégsapka alatt. Az ESA legfrissebb jelentéséből megtudhattuk, hogy a MARSIS (Mars Advanced Radar for Subsurface and Ionosphere Sounding) radarkészülék segítségével három új talaj alatt meghúzódó tórendszert fedeztek fel, melyek közül a legnagyobb 600 négyzetkilométer kiterjedésű.
2018-ban a Mars Express kutatócsapata rájött, hogy a marsi jégsapkák nem egybefüggő, befagyott jégréteggel vannak befedve, ugyanis az egyes részek alatt hatalmas, folyékony vizet tartalmazó tavak alakultak ki.





Az ESA kutatói azt feltételezik, hogy a kisebb tavak hasonlóak lehetnek a Grönlandon, Kanadában és az Antarktiszon lévő szubglaciális képződményekhez, habár maga a víz a marsi pólusokon tapasztalható fagyos állapotok miatt túlságosan sós ahhoz, hogy teljes mértékben folyadékként lehessen rá tekinteni.

Ezek a területek a Földön is előforduló sóstavakhoz hasonlíthatnak, azonban mégsem zárhatjuk ki az élet jelenlétét ezeken a helyeken, mivel létezhetnek olyan extremofil mikroorganizmusok, amelyek alkalmazkodtak a kedvezőtlen környezeti körülményekhez.

A mostani rendkívül vékony marsi atmoszféra miatt szinte elképzelhetetlen, hogy a felszínen is folyékony víz legyen, az ESA tudósai viszont úgy gondolják, ezek a korábban felderítetlen felszín alatti tavak akár hosszú évmilliárdokon keresztül is túlélhették a bolygó változásait, ezért a potenciális élet utolsó fellegvárai lehetnek.

forrás:/liner/