+ A | - a | Visszaállít
2020. júl.
06
  Szabadszemes üstökös látható az északi égbolton
Kategória: Tudomány és érdekesség - Közzétette: nordi
szerző: Landy-Gyebnár Mónika

Tavasszal két szépreményű üstökös is szétesett, mire láthattuk volna, most viszont egy újabb már biztosan megfigyelhető tőlünk is.
2020. március 27-én fedezte fel a NEOWISE nevű űrteleszkóp az azonos, egészen pontosan C/2020 F3 (NEOWISE) nevű üstököst, amely akkor még csak a déli féltekéről látszott, és ott mutatós felvételek készültek róla. Az égitest július 3-án volt napközelben, s szerencsére ezt – tavaszi elődeivel szemben – sikeresen túlélte. Az északi féltekén a kora hajnali égbolton jelent meg, az első kecsegtető felvételeket még hazánknál délebbre eső területeken készítették, ám 4-én szerencsére a derült égboltú hazai régiókban is felbukkant az északkeleti horizont felett!




A NEOWISE üstökös 600mm-es teleibjektívvel, a Dobogókőről készült felvételen.(kép:Ángyán Krisztián)

Vasárnap hajnalban országosan derült égbolt volt, és a szombaton még zavaró felhőmaradványok is eltűntek, így meglehetősen jó körülmények között lehetett az üstököst megfigyelni. Annak ellenére, hogy már nagyon világos égbolton kellett keresni, sokan szabad szemmel is megfigyelhettük, ehhez ugyan egyelőre még tudni kellett azt, hogy hol keressük. A látvány a pirosló horizont felett egy határozott fénypontból, s az abból kiinduló, halvány csóvából áll, kissé hasonló ahhoz, mintha egy távoli repülőgépet és rövidke kondenzcsíkját látnánk. Aki biztosra akar menni, vagy akinek kevésbé jó a szeme, kisebb binokulárt vigyen magával!

Rég nem járt már hazánk égboltján hasonló szépségű üstökös, a mostanihoz valamelyest hasonló látványt nyújtott 2007-ben a McNaught-üstökös, amely később a déli féltekén elképesztővé vált. Mivel minden új üstökös meglepetéseket hordoz, minden egyes új alkalommal megvan a remény arra, hogy látványos égi műsor kerekedjék, azonban sokszor nem úgy viselkednek ezek az égi vándorok, ahogy az ember szeretné, vagy épp elvárná. Az idén tavasszal fényesnek várt két üstökös is szétesett napközelségkor (ez egyébként nem ritka dolog), így az újabb jelölt megjelenésekor már jóval óvatosabb előrejelzések születtek, de inkább semmilyenek sem. Most viszont már valóban itt van velünk a NEOWISE, és egyre javulni fog a láthatósága.



A NEOWISE üstökös ilyen látványt nyújt a hajnali égen, tiszta levegő és jó rálátás esetén szabad szemmel is könnyen megpillanthatjuk. (forrás:Landy-Gyebnár Mónika)

Néhány napig még a hajnali égbolton bukkan fel, ám július közepétől már az esti égen is látszik, ráadásul sötétebb égi háttéren, mint most, pirkadatkor. Bár addigra az üstökös távolodva a Naptól lassan halványodni fog, a sötétebb égi háttér miatt valószínűleg még továbbra is szabad szemmel megfigyelhető lesz!

A sikeres megfigyeléshez az északi égbolt alsó részére jó rálátás szükséges, jelenleg még magára a horizontra, de később már nem lesz ennyire kritikus a látóhatár látványa.

forrás:/Nat-Geo/
Oszd meg:   Facebook MySpace Buzz Digg Delicious Reddit Twitter StumbleUpon

Hírkategóriák