2021. júl.
24
24
Kategória: Csillagászat, űrkutatás - Közzétette: nordi
szerző: Frey Sándor
Egyelőre meg nem erősített hírek szerint a tegnap felbocsátott új orosz űrállomásmodul üzemanyagrendszerével valami nincs rendben. A terjedő hírek szerint akár az is kétségessé válhat, hogy kellőképpen meg tudják-e emelni a pályamagasságát ahhoz, hogy a Nauka elérje a Nemzetközi Űrállomást (ISS). Bár hivatalos közleményt a Roszkoszmosz erről nem adott ki, közvetett módon árulkodó jel, hogy a Nauka számára kijelölt dokkolóhelyet most még elfoglaló Pirsz modul eltávolítását (egyelőre) egy nappal elhalasztották. A Progressz MSZ-16 teherűrhajónak és vele együtt a Pirsz modulnak július 23-án kellett volna távoznia az eredeti menetrend értelmében. Az új modul tervezett érkezési dátuma július 29. volt.

Az orosz N+1 hírportál értesülései alapján a telemetriai adatok tanúsága szerint túl nagy nyomás keletkezett az üzemanyagrendszerben, ami sérüléseket okozhatott, és olyan helyekre is eljuthatott a hajtóanyag, ahová nem kellett volna. Emiatt előfordulhat, hogy nem marad belőle elegendő a hajtóművek működtetésére. A Naukának a repülési terv szerint négy alkalommal kell begyújtania fő hajtóművét, hogy végrehajtsa az ISS magasságának eléréséhez szükséges pályamódosításokat. Mindenesetre ez a cikkünk írásának idején bizonytalan információ.
Amint többet lehet tudni a történtekről és a Nauka sorsáról, igyekszünk mielőbb beszámolni róla. Közben reménykedünk benne, hogy a szakembereknek sikerül úrrá lenni a technikai problémákon.
forrás:/urvilag.hu/

A Nauka modul július 21-ifelbocsátása, amikor a Proton-M rakéta rendben tette a dolgát.
(a videó indításához Katt ide! )