szerző: Kulcsár Péter

Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express orbitere folyékony víz nyomaira bukkant a vörös bolygó déli sarkvidékén található jégsapka alatt. Az ESA legfrissebb jelentéséből megtudhattuk, hogy a MARSIS (Mars Advanced Radar for Subsurface and Ionosphere Sounding) radarkészülék segítségével három új talaj alatt meghúzódó tórendszert fedeztek fel, melyek közül a legnagyobb 600 négyzetkilométer kiterjedésű.
2018-ban a Mars Express kutatócsapata rájött, hogy a marsi jégsapkák nem egybefüggő, befagyott jégréteggel vannak befedve, ugyanis az egyes részek alatt hatalmas, folyékony vizet tartalmazó tavak alakultak ki.





Az ESA kutatói azt feltételezik, hogy a kisebb tavak hasonlóak lehetnek a Grönlandon, Kanadában és az Antarktiszon lévő szubglaciális képződményekhez, habár maga a víz a marsi pólusokon tapasztalható fagyos állapotok miatt túlságosan sós ahhoz, hogy teljes mértékben folyadékként lehessen rá tekinteni.

Ezek a területek a Földön is előforduló sóstavakhoz hasonlíthatnak, azonban mégsem zárhatjuk ki az élet jelenlétét ezeken a helyeken, mivel létezhetnek olyan extremofil mikroorganizmusok, amelyek alkalmazkodtak a kedvezőtlen környezeti körülményekhez.

A mostani rendkívül vékony marsi atmoszféra miatt szinte elképzelhetetlen, hogy a felszínen is folyékony víz legyen, az ESA tudósai viszont úgy gondolják, ezek a korábban felderítetlen felszín alatti tavak akár hosszú évmilliárdokon keresztül is túlélhették a bolygó változásait, ezért a potenciális élet utolsó fellegvárai lehetnek.

forrás:/liner/

Az elmúlt néhány napban egyszerre több hír is megjelent a Naprendszerben száguldozó objektumokkal, azok bizonyos jellemzőivel kapcsolatban, ebből most két forrás révén szemezgetünk. Megtudtuk ugyanis, hogy a Bennu a Vesta egyes darabjait hordozza magán, miközben a 67P névre keresztelt üstökösön sarki fényt pillantottak meg.




A NASA hivatalos oldalán jelent meg a részletes közlemény, az alább beágyazott videó kíséretében. Ebben arról számolnak be, hogy az OSIRIS-REx műszereinek segítségével vették közelebbről szemügyre az általunk korábban is érdekesnek ítélt aszteroidát, amelynek felszínén több fényes pontot vettek észre, tehát elsősorban ezek leírására fókuszáltak az eddig elvégzett munka során. Az összetétel (amely nagyrészt piroxénekből áll) arra utal, hogy ezen fényesebb, 1,5 és 4,3 méter közötti darabkák a Vestáról származnak, bár azt még nem tudjuk pontosan, hogy miként kerültek át a Bennura. Ismerünk bizonyos jól bejáratott gravitációs pályákat, pontosabban a bolygók gravitációs vonzása miatt létrejött és a mai napig meglévő útvonalakat, a Bennu ezek egyikén utazhatott az aszteroidaöv belső régiójából a Földhöz jóval közelebb, ahhoz azonban további vizsgálatok kellenek, hogy felvázoljuk a Vesta és a Bennu közötti viszony korábbi eseményeit.




Az Európai Űrügynökség korábbi Rosetta-küldetése már a 67P-t vette célkeresztbe, ennek során az üstökös több érdekes jellemzőjét írták le, majd pedig egy kudarcba fulladt landolással is megpróbálkoztak. A most közzétett anyagban megállapítják, hogy a Napból érkező töltött részecskék az üstökös körül elhelyezkedő gázzal lépnek interakcióba, ennek eredménye a „sarki fény”, az ezt létrehozó elektronokat ugyanis sikerült annak idején regisztrálni, mégpedig a Southwest Research Institute műszereivel, amelyek szintén a Rosetta eszköztárában voltak megtalálhatók. A gáz furcsa, ultraibolya fényben pompázik ezen folyamat során, és bár eredetileg azt gondolták, hogy az elsődleges „elkövetők” a Napból befutó fotonok, most kiderült, hogy ehelyett az elektronok munkájáról van szó, amelyek a víz- és egyéb molekulákat lebontva okozzák a szép látványt.

A folyamat még azon szakembereket is lenyűgözi, akik évtizedek óta tanulmányozzák a Földön általunk látott sarki fényeket, ez szerintük leginkább azért érdekes, mert az üstökös nem rendelkezik saját mágneses mezővel.

forrás:/sg.hu/